2013. január 29.

Summer Love - Novella

Sziasztok, ismét!
 Itt az ajándék másik része, a fejezet mellett :) Egy újabb novellával érkeztem, melyet Summer B. nemrégiben - tegnap - lezárult novellaversenyére írtam :) A novella értékelését elolvashatjátok itt: Novella pályázatok  Remélem, a ti ízlésetek is elnyeri majd :D Elnézést a vége felé, a párbeszédekben :$ Valamit elcsesztem a Wordbe és nem tudtam normálisan kijavítani... :$ Jó olvasást hozzá,
Breaking News!: A novella - ez - első helyezést ért el! A novella végén megtekinthető az oklevél :)
Macy


Maradj erős! – visszhangzott szüleim hangja a fejemben. Egy éve kezdődött minden. Egy év, ami megváltoztatta az életem. Kemoterápikról kemoterápiákra járok, állandóan fájdalomcsillapítókat szedek és megpróbálok küzdeni, küzdeni az életbenmaradásomért. Tavaly, egy rutinvizsgálat alkalmával derült ki, hogy leukémiás vagyok. Fejfájással, szédüléssel, állandó émelygéssel és fáradtsággal  kezdődött. Anya javaslatára elmentünk az orvoshoz, aki vérvételre küldött és ott derült ki, hogy mi a rosszulléteim oka.
Az utóbbi egy évben nem nagyon mozdultam ki a kórtermemből, anyáék egy magánklinikán gyógyítattnak – magánkórteremben élem a mindennapjaimat. Néha leszoktam menni anyával sétálni a kórház kertjébe, ami igazából egy arborétum. Apa csak délelőttönként szokott jönni látogatni, este ugyanis dolgozni jár és délután szokott pihenni. A barátaimat elhanyagoltam, egy-két személlyel tartom csak a kapcsolatot az iskolából.
A legjobb barátomat jó ideje már, hogy nem láttam. 2009 nyarán találkoztunk először, amikor a nagyimnál töltöttem a nyarat, Holmes Chapel városában. Azt a nyarat sosem fogom elfelejteni, remélem, Ő sem. Rengeteg vicces és kevésbé vicces helyzetbe kerültünk, például, amikor átakartam mászni a kerítésen, Harry-ék kertjébe. A szoknyám beleakadt a kerítésbe, s végül úgy értem földet, immáron a szomszéd fiú kertjébe, hogy a szoknyám a kerítésen lógott, én pedig egy topban és egy szál bugyiban feküdtem a fűvön. Harry persze jót nevetett rajtam, én nem tartottam viccesnek a dolgot.
2010-ben jelentkezett a brit X Faktorba, megakarta mutatni a világnak, hogy mire képes. Egyénileg ugyan nem, de csapatban eljutott egészen a műsör 3.helyéig. Büszke voltam rá, mert tudtam, hogy neki a zene az élete. Ritkán tudtuk beszélgetni, akár telefonon, akár a világháló segítségével. Nekem a vizsgálatok és a különböző terápiák, neki a koncertek, próbák, interjúk és megbeszélések miatt nem maradt időnk egymásra.
Unottan sóhajtottam fel, miközben a kórtermemben álló zongoránál ültem. Régen nem zongoráztam már, a szüleim úgy egy hete hozatták ide a szobámból ezt a hangszert. Emlékszem, kiskoromtól kezdve szerettem volna megtanulni zongorázni, mivel gitározni és énekelni már tudtam. 4 évig voltam tagja az iskolai kórusnak, a betegségem miatt azonban kiléptem és az iskolát is otthagytam. Előrehozott vizsgákkal – előbb vizsgáztam le, mint a többi diák – megszereztem az érettségimet. A szüleim büszkék voltak rám, hogy a betegségem mellett a tanulásra is tudtam koncentrálni. Az érettségi oklevem bekeretezve virít a levendula lilára festett kórterem falán.
A nap hét ágra süt, ami Cambridge időjárásához képest felettébb meglepő. Nyár van, pontosabban július 5. Délután 4-5 óra körül járhatott az idő, nem is nagyon figyeltem. Felálltam a zongorától, majd az ablakhoz sétáltam. Bőrömet kellemes bizsergés járta át, mikor a nap rásütött az ablakon keresztül kissé hófehér bőrömre. Elmerengtem…tavaly ilyenkor még a strandon sütkéreztem a barátnőimmel, este pedig a szüleimmel a kert végében ültünk és sütögettünk meg csináltunk tábortüzet. Bárcsak, az idei nyaram is ilyen vagy legalább ehhez hasonló lehetne!
-  Julie, vendéged van. – jött be egy halk kopogás után anya, mögötte egy göndör hajú és zöldszemű srác ácsorgott zavartan.
-  H…Harry?! – hangom meglepetten csengett. A fiú széles mosollyal az arcán kezdett el közeledni felém. – Hogy kerülsz ide?
-  Jöttem meglátogatni az én legjobb barátomat. – ölelt magához szorosan és egy puszit lehelt az arcomra. Beszívtam popcorn illatú hajának aromáját, s egy halk sóhaj után elhúzódtam tőle, de csak azért, hogy a szemébe tudjak nézni. Hiányoztál, Julie! El sem tudod képzelni, mennyire…
-  Te is hiányoztál nekem, Harry. – mosolyogtam fáradtan, majd arcomat a mellkasába fúrtam. Karjai védelmezően fonódtak a derekam köré, egy puszit lehelt a hajamba. – Meddig maradsz Cambridge-ben?
-  Ameddig el nem küldesz… – kérdően néztem fel kisfiús arcára. Az elmúlt két évben nem változott semmit sem.
-   Komolyan kérdeztem. – fontam össze karjaimat a mellkasom előtt, s leültem az ágyra. Harry követett, lerúgta magáról a cipőit, aztán leült velem szembe.
-   Én pedig komolyan válaszoltam. – mondta. – Mesélj, hogy vagy? Jól bánnak veled?
Anya gyorsan megpuszilt és egy kacsintást követően elhagyta a kórtermet, ezáltal kettesben maradtam Harry-vel. Kezemet összekulcsoltam és az ölembe dobtam őket.
-  Kezdek hozzászokni a kórházi környezethez és ahhoz, hogy már csak heteim vagy akár napjaim vannak hátra. – sóhajtottam fel egy keserves mosolyt az arcomra erőltetve. – Meg nem tudom mondani, mikor voltam utoljára igazán jókedvű és gondtalan.
-  Ami azt illeti, én tudnék ebben segíteni. – vakargatta a tarkóját idegesen. – Idefele jövet beszéltem édesanyáddal, aki megengedte, hogy a mai napot velem töltheted. A kórházon kívül.
-   Az orvosok mit mondtak? – tudtam, hogy anya beleegyezik az ilyesmibe. Mindig is kedvelte Harry-t, örült annak, hogy legalább egy legjobb barátom van.
-  Anyukád beszélt velük, ők is örülnének, ha egy kicsit kimozdulnál a négy fal közül. És az egészségednek sem árt. – mosolygott kedvesen. – De ha te nem szeretnél velem lenni, azt is megértem. Nem szeretnélek olyanra rábeszélni, amit nem akarsz.
-   Igazából szeretnék kimozdulni innen, nagyon is. Csak egy valamit kérek, ne aggódj, semmi rosszról nincs szó. – mondtam és felálltam az ágytól, s a szekrényemhez léptem. Mégsem mehetek melegítőnadrágban meg egy kinyűtt pólóban emberek közé. – Kimennél egy kicsit a folyosóra? Szeretnék átöltözni.
-    Rendben. – mosolygott, aztán kiment a kórteremből.
Ledobtam magamról a melegítőt és a kinyűtt pólót, majd felvettem egy szürkés színű nadrágot és a kedvenc lilás-kék pólómat. Hajamat kifésültem, a sminkem egy leheletnyi pirosítóból és egy kis szájfényből állt. A szekrény legaljából előhalásztam egy topánkát meg egy táskát, amibe beledobáltam a szükséges dolgaimat. Magamhoz vettem a kedvenc kardigánom, és elhagytam a kórtermet.
-     Gyönyörű vagy, Julie. – mosolygott csillogó tekintettel Harry.
-     Köszönöm. – motyogtam elpirulva és egy kósza tincset eltűrtem a fülem mögé. – Pontosan hova is megyünk?
-     Mit szólnál a parkhoz? – vetette fel ötletét és közben összekulcsolta ujjainkat. Meglepetten néztem le kezeinkre, nem értettem a gesztust. – Mi a baj? Ha zavar, akkor…
-   Ne…nem zavar, csak szokatlan. – mosolyogtam rá kedvesen, s megszorítottam egy kicsit a kezét.
Csendben sétáltunk egymás mellett, kézen fogva. A kórház dolgozói mosolyogva figyeltek minket, amit én elpirulva fogadtam. A kórházt elhagyva megcsapott a szmogos levegő jellegzetes szaga, amely mosoly csalt az arcomra. Élveztem a napsütést, Harry közelségét és azt, hogy a mai napon végre szabad lehetek egy időre.
-  Mesélj, milyen bandában élni? – kérdeztem Harry-t, a kíváncsiság már jó ideje fúrta az oldalamat.
-   Néha egymás agyára megyünk, de nagyon szeretek a fiúkkal lenni. Olyanok nekem, mintha a testvéreim, a bátyáim lennének. – tekintetén és arcmimikáján látszott, hogy komolyan beszél.
Mesélt a turnéről, az új albumról és a rajongókról, illetve a gyűlőlködő üzenetekről, melyek a mai napig megkeserítik az életét. Elővette a telefonját, majd mutatott pár gyűlőlködő, már-már undorító és rosszindulató üzenetet. Szemeimet marták a könnyek, rossz érzés volt olvasni az üzeneteket. Harry csendben ült mellettem, figyelte a reakcióimat.
-    Én…nem is jutok szóhoz. – ráztam a fejem, majd szorosan megöleltem Harry-t. – A fiúk mit szólnak ezekhez?
-   Megpróbálnak segíteni abban, hogy ne figyeljek a rosszakarükra. Niall-t és Zayn-t is, sőt mindegyikőjüket érik ugyanilyen bántó szavak. Egymásnak segítünk, de napról napra nehezebb. – hangja elcsuklott.
-    Tudod, hogy rám is számíthatsz. – suttogtam fülébe megtörten. Aprót bólintott, s elhúzódott tőlem. – Bár kitudja, meddig.
-    Julie, kérlek! Ne beszélj most a halálról. – mondta komoran, tekintetét mélyen az enyémbe fúrta. – Élvezd ki az életet, amíg lehet!
-    De meddig? Egyre közelebb a vég, Harry…bármikor eljöhet értem, nincs visszaút. – ráztam meg a fejem és mélyeket sóhajtottam, hogy ne sírjam el magam. – Utálom ezt, érted? Az eredményeim hol jók, hol rosszak. Az orvosok megpróbálják előlem eltitkolni ezeket, de anya mindig elmondja. Vagyis kierőszakolom belőle, hogy mondja el nekem.
-   És arra nem gondolsz, hogy megpróbálj küzdeni? – állt fel és elkezdtett fel-alá sétálni előttem. – Könnyebb feladni, igaz? Másokra nem gondolsz?
-    Harry…én nem úgy értettem. – álltam fel én is, majd közelebb léptem a fiúhoz. – Kit akarok becsapni? Mégis minek vagy miért küzdjek?
-   Túl könnyen adod fel, Julie! Ez az igazság! – köpte felém a szavakat. Rá sem ismertem. Megrökönyödve álltam, s már csak Harry távolodó alakját figyeltem.
-    Harry…! – hangom elcsuklott, torkom teljesen kiszáradt.
Szomorúan és mérgesen mentem vissza a kórházba, ahol magamra csaptam a kórtermem ajtaját és sírva borultam az ágyamra. Olyan szépnek indult minden…

Julie Deborah Evans
/1994 – 2012/

Az Evans és a Styles család, illetve a hozzátartozók/barátok zokogva és értetlenül álltak Julie koporsója mellett. 18 év…Julie számára csak ennyi idő jutott, szegény lány nem tapasztalhatta meg az igazi szerelmet, a szerelmi csalódást, a családalapítást…
Harry szipogva nézte végig, ahogy szerelme koporsóját leengedik a mélybe. Igen, a fiúk szerelmes volt a lányba, de nem merte bevallani sem Julie-nak, sem magának. Azon a napon – amikor megtudta, hogy Julie öngyilkos lett –, döbbent rá igazán, hogy mit veszített. Szíve több millió darabra hullott a lesújtó hír hallattán, napokig nem jött ki a szobájából. Csak sírt, jobban mondva zokogott. Aztán jött az isteni szikra: papírt, tollat és gitárt ragadott, s leírta érzéseit. A fájdalmas, ám mégis gyönyörű érzésekből egy dal született, melyet a fiúk segítségével elénekelt a temetés végén. Hangja olykor-olykor elcsuklott, de nem hagyta abba az éneklést. Ennyivel tartozott Julie-nak…
A temetés végeztével Harry egyedül szeretett volna maradni egy kis időre Julie-val. A fiúk megértően bólintottak, majd követték a családot, akik haza indultak. Harry leült a sír mellett levő padra, egy kósza könnycseppet elhullajtva, mely halk koppanással ért földet. A nap, csakúgy, mint július 5-én, hét ágra sütött és egy árva felső sem takarta a türkizkék eget.
- Sajnálom, Julie…sajnálom, hogy kiabáltam veled. – mondta Harry elcsukló hangon. – Sajnálom, hogy nem voltam melletted, amikor kellett volna. Bárcsak visszatudnám fordítani az időt.
-  Harry?! Hallasz engem? – Harry felemelte a fejét, majd meg is rázta azt. Képtelenségnek tartotta, hogy Julie hangját hallotta az imént. – Kérlek, mondd, hogy hallasz engem!
-   Julie?! – a fiú remegő ajkakkal nézett körbe, de nem látott senkit sem a temetőben.
-   Itt vagyok, Harry. – a lány megtört hangja megdobogtatta Harry összetört szívét. – Nem látsz engem, de én látlak téged. Ha bármi baj van vagy csak valakinek ki szeretnéd önteni a lelked, hunyd le a szemed és suttogd el a nevem. Én ott termek melletted, és segítek, ahogy megígértem.
-  De…hogy lehetséges ez? – Harry nem értette, hogyan beszélhet egy halottal. Kezdett kételkedni abban, hogy nemcsak a lelke sérült meg, hanem az elméje is. – Mármint, hogyan hallak téged? Hisz meghaltál, nem?
-   Testileg igen, de a lelkem tovább él. Legalábbis addig, amíg te szeretnéd. Csak egy szavadba kerül és eltűnöm, végleg. – a fiú nem akarta, hogy Julie elmenjen. A lány iránt érzett szerelme napról napra csak nőtt, nem akart megszűnni.
-    Nem akarlak újra elveszíteni, szeretlek és szükségem van Rád. – Harry hangja megtörten és felettébb furcsán hangzott a csend ölelte temetőben. – Mond, hogy velem maradsz!?
-    Ameddig szeretnéd, Harry. – Julie hangja egy másodperc múlva tovaszállt, eltűnt.
Harry hangosan felsóhajtott, s az eddig szorongatott fehér rózsacsókrot lerakta Julie koporsójára. Utoljára még rá nézett a rózsacsokorra, felállt a padtól és elindult a temető kijáratához.
Napok, hónapok, évek teltek el Julie halála óta. Harry nem feledte el a lányt, nap mint nap beszélgettek egymással. Julie segített a tinédzser fiúból komoly férfivá érett Harry-nek a One Direction feloszlásakor. Rajongók milliói vetettek véget az életüknek, amikor megtudták a világhírű popszenzáció döntését. A döntés, amely az 5 fiú életét gyökeresen megváltoztatta, közösen született meg. Harry nyitott egy pékséget szülővárosában, Holmes Chapelben, Liam beadta önéletrajzát egy gimnáziumba, ahol tornatanárt kerestek, ugyanebbe az iskolába dolgozik Zayn, mint angoltanár. Niall valóra váltotta álmát, London egyik legsikeresebb fogorvosaként tartják számon. Louis a mai napig zenél, de élete nagy részét a foci tölti be. Szülővárosának büszkesége lett, amikor felkérték, hogy legyen a Manchester United FC csapatkapitánya.
A fiúk mai napig tartják egymással a kapcsolatot, legtöbbször Harry Holmes Chapel-ben található villájában ülnek le teázni vagy csak beszélgetni vagy mozizni. Liam néha-néha rákérdez Julie-ra, Harry boldogan mesél neki az aznapi eszmecseréről, amit Julie-val folytattak a pékség raktárában. A fiúk elfogadták Harry és Julie kapcsolatát”. Louis néha kételkedik abban, hogy Harry normálisan gondolkodik és nem-e pszichés gondolokkal küzd.
-  Gondolkodtál már azon, hogy családot alapítasz? – kérdezte félénken Julie, amikor a fiúk elhagyták a házat. Mindenről beszélgettek Harry-vel, egyedül a családalapítás nem jött szóba.
Miért kérded? – Harry a kert felé vette az irányt, kezében a tabletjével és a telefonjával. Szeretett a kertben dolgozni, megnyugtatta a madárcsicsergés és a lengedező szél.
-  Harry, majdnem 5 év telt el, és te még csak nem is akarsz ismerkedni. Ideje lenne már túllépned rajtam. Nem gondolod? – Julie hangja egyszerre volt kíváncsi és megrovó. Harry megrázta a fejét és a telefonját kezdte nyomkodni. Julie ismerte ezt a viselkedést: megbántotta és elszomorította Harry-t. – Nem lehetsz folyton egyedül. Társaságra, egy nőre van szükséged.
-  Sosem lesz más nő Rajtad kívül az életemben. Nem tudnám úgy szeretni és úgy viselkedni vele, ahogy azt elvárná tőlem. Bűntudatom lenne. – Harry gondterhelten igazította meg rakoncátlan, göndör fürtjeit. Julie tudta jól, hogy Harry igazat beszél. Mégis, azt szerette volna, ha Harry végre elkötelezné magát.
Julie nem szólt semmit, várta, hogy Harry végre észhez térjen és cselekedjen. Valami olyat cselekedjen, amivel betartja a kérését.
Július 5., csütörtök. Harry elegánsan öltözött ki, mintha nem is a temetőbe készülne. Július 5. van, Julie halálának 5. évfordulója. Harry a fiúkat várja, hogy együtt menjenek ki a hőn szeretett lányhoz.
-   - Még mindig nem fogadtad meg a tanácsomat! – Julie mérges és csalódott volt. Hogyan tudná észhez téríteni Harry-t? – Harry! Térj már észhez! Hisz tudod, hogy én már nem jövök vissza!
-  - Julie, kérlek! Miért nehezíted meg a dolgom? – Harry megremegett saját baritonjának mélységétől. – S-sajnálom...Az utóbbi időben minden annyira más lett. Egyre több a munka a pékségben, a fiúk sem érnek rá, te a fülemet rágod, hogy házasodjak meg...
-   Talán ezt kellene tenned, megházasodni. Lassan betöltöd a 30-at, az ilyesmi korú férfiak már a babakocsit tolják a parkban, mellettük pedig egy gyönyörű és kiengyensúlyozott feleség lépked. Lépj túl rajtam és kezd új életet, nélkülem! – az ég ekkor megdörrent, s villamlott egyet. Harry előtt megjelent Julie, teljes életnagyságban. A fiú/férfi nem hitt a szemének, többször pislogott és rázta a fejét. – Ezt akartad?
-   - Te itt?! De hogy? – értetlenkedett Harry, s közben egyik kezével megakarta érinteni a lány arcát. Julie egy lépéssel meghátrált, beleütközött a szekrény ajtajába.
-    - Jól figyelj arra, amit most mondok. – Julie hangja érces és kissé rekedtes volt. – Nem érhetsz hozzám, mivel csak egy szellem vagyok. Mostantól nemcsak hallani, de látni is fogsz. DE, nem érhetsz hozzám!
-   - Ez egy csoda, nem lehet más. – morfondírozott hangosan Harry, s közben Julie-t figyelte. Hófehér ruhát viselt, haja kiengedve omolt a vállára. Még így is gyönyörű volt Harry számára. – Hogy lehetsz ennyire gyönyörű?
-    - Sosem voltam az, csak számodra. – mosolyodott el a lány, aztán kinézett az ablakon. – A fiúk megérkeztek. Menj le és köszönj nekik, de rólam egy szót se!
-   - De... – Harry nem értette, miért ne szólhatna a fiúknak erről a csodáról. Mert hogy Julie visszatérése egy csoda volt. Julie szúros pillantásokkal illette a fiút. – Rendben, tartom a számat.
Julie elégedetten sóhajtott fel, amikor meglátta az udvaron egymást ölelgető fiúkat. Örült, hogy a banda feloszlása után is jó barátok maradtak. Harry igazán kötődött a másik 4 őrülthöz, Louis (volt) a legjobb barátja.
Az 5 fiú csendben lépkedett a temető kibetonozott részén, Julie nyughelyét keresték. Harry lehajtott fejjel, a cipője orrát figyelve követte egykori bandatársait. Liam egy pillanatra megtorpant, majd tovább sétált, egészen a keresett nyughelyig. Halkan felsóhajtottak, aztán lerakták a maguk kis virágcsokrát a sírkőre. Harry halkan dudorászta a Julie-nak írt dalt, a fiúk énekszóval kísérték göndör barátjukat.

'Cause you were mine for the summer
Now we know it's nearly over
Feels like snow in September
But I always will remember
You were my summer love
You always will be my summer love


22.fejezet - Akármit kérsz, megteszem

Sziasztok!
Ha jól számoltam - számoljatok utána, kommentárban írjátok meg, mi lett az eredmény - 5 nap telt el Harry és Lexa szakítása óta :) A 15.fejezettől számoltam, mert ott lett Alexa bizonytalan Harry-vel kapcsolatban :D Mondom, ha nem jól számoltam, írjátok meg! :)
Köszönöm a 13 kommentárt, a 50 pipát és azt, hogy ennyien szeretitek/olvassátok a történetet ♥ :D Nem tudom, az elkövetkezendő fejezetek vidámak vagy szomorúak legyenek-e...csak viccelek :P Megpróbálok nem drámát csinálni a történetből :) Nem tudom, a fejezet hosszúsága megfelel-e az elvárásaitoknak, de most csak ennyi telt tőlem :)" Jó olvasást, írjatok/pipáljatok! Pusszpáá evribádii,
U.i.: A dal megint Tayloré, nem tehetek róla...nagyon megszerettem ezt a dalt :) :$ Igazából ez nem is az eredeti, hanem egy spanyol feldolgozás :) 
U.i. 2: Nem tudom elhinni! 30.000 megtekintés és több, mint 60 feliratkozó?! :O :) Nagyon szépen köszönöm ♥ :D
Macy

I Knew You Were Trouble (Kevin Karla & LaBanda's spanish cover)
Alexa szemszöge

Lassan, mégis mohón és szenvedélyesen csaptunk le egymás ajkaira. Mindketten belenyögtünk a csókba, ami mosoly csalt az arcomra. A fiúk hangosan ujjongtak és tapsoltak, de most kivételesen nem zavartak a hangoskodásukkal. Vigyorogva túrtam Harry göndör fürtjeibe, mialatt a fiú áttért a nyakam puszilgatására. Kábultan húzódtam el tőle, mert észbe kaptam. Talán nem lenne tanácsos a fiúk előtt és egy kórházi ágyon letámadni egymást.
- Szeretlek, Lexa - búgta fülembe kissé rekedtes hangon Harry, közben a hátamat cirógatta az egyik kezével.
- Én is téged, Harry - mosolyodtam el könnyes szemmel és a fiú nyakába borultam. Halkan szipogtam, Haz próbált csitítgatni és megnyugtatni. - Ígérj meg valamit...
- Akármit kérsz, megteszem - emelte fel a fejemet, hogy a szemébe nézhessek. Smaragdzöld íriszei kíváncsian csillogtak.
- Ígérd meg, hogy mostantól minket nem választhat el senki és semmi - motyogtam és közben leültem Harry mellé az ágyra. Kezeinket összekulcsoltam és vártam, hogy Hazza mit válaszol kérésemre.
- Megígérem - emelte fel kezeinket, majd egy puszit lehelt a kézfejemre. A fiúk elkezdtek sutyorogni, szúrós szemekkel fordultam feléjük. - Most, hogy ezt így megtárgyaltuk...úgy érzem, kezdek elememben lenni. Nem érzek fájdalmat, se testileg, se lelkileg.
- De azért nem kéne megkísérelni többször az öngyilkosságot - szólalt meg Liam. - Akármilyen és akármekkora szerelmi bánatod van, szólj nekünk és megpróbálunk benne segíteni.
Harry aprót bólintott, majd az arcomat kezdte el kémlelni. Éreztem, hogy arcomat elönti a pír, Harry halkan felkuncogott és megcirógatta a kézfejemet. Mióta New Yorkban vagyunk, most először éreztem magam felhőtlenül boldognak és gondtalannak.
Úgy ebédidő környékén elmentünk a fiúkkal kajálni egy, a kórházhoz közeli étterembe. Niall hozta a formáját, majdnem minden fogásból rendelt egy-egy tányérral. A fiúkkal csak a fejünket ráztuk és azon tűnődtünk, hogy hogyan bír ennyit enni ez a gyerek. Kiskorában is telhetetlen volt és rettentő mohó, anya állandóan a fejét fogta, egy-egy eltűnt süteményestál keresése során.
- Lexa, biztosan nem kérsz? - nyomta az orrom alá a steak-t Niall, miközben egy sült csirkecombot pusztított el vidáman.
- Nem kérek, köszönöm. Elég volt ez a csekélyke kis ebéd - toltam el az arcomtól a bátyám által kínált tányért.
- Biztos? Mindössze rizst és kettő szelet tejfölös-sajtos csirkemellet ettél - rázta a fejét értetlenkedve. Egyik tenyerét a homlokomhoz nyomta, hogy megnézze, nem vagyok-e lázas. - Nem vagy beteg, te lány?
- Kutya bajom - legyintettem mosolyogva, s belekortyoltam a baracklevembe. - Tudhatnád, hogy nem eszem sokat.
- Hát ez az - sóhajtott fel nem tetszését kifejező arccal.
Mosolyogva megforgattam a szemeimet, majd elővettem a telefonomat és megnéztem, hogy keresett-e valaki az elmúlt egy órában. Josh küldött egy SMS-t, Harry pedig kétszer hívott. Kíváncsi mosollyal tárcsáztam szerelmem számát, egy kissé hisztérikus és szomorkás hang szólalt meg a vonal másik végén.
- Hol vagytok már? - dünnyögte Harry, melynek hallatára kuncognom kellett. - Ne nevess ki, hisz nemrég kaptalak vissza! Hiányzol, kicsim...
- Te is nekem, Harry - sóhajtottam fel vigyorogva és a fiúkra néztem. Kíváncsian figyeltek, nem akartak semmiről sem lemaradni. - Volt bent nálad orvos?
- Igen... - hangja titokzatosan csengett. Kezdtem megijedni. Mi van, ha rosszak az eredmények? - azt mondta, ha ilyen rohamos tempóban gyógyulok, akár már 4 nap múlva kiengednek a kórházból. De, ezt még ne nagyon kürtöld szét a fiúknak, jó?
- Rendben, nem szólok egy szót se. Lakat a számon - mondtam a szememet forgatva, ugyanis Niall már megint vagyis inkább még mindig evett. - Később még hívlak, most leteszem. Niall kezdi túlzásba vinni az evést.
- Várj...! - hangja ijedt volt. - Még ne tedd le...hallani akarom a hangod, a lélegzetvételed...
- A telefonomról le fog menni az összes pénz, drága - kuncogtam. Örülök, hogy ennyire szeret, de ami sok, az néha sok.
- Kifizetem, csak ne tedd le - morogta erőszakosan, szinte magam előtt láttam kiskutyaszemeit és azt arcot, amivel azt éri el az embernél, hogy ne tudjon neki nemet mondani. - Vagy tudod mit? Gyere vissza a kórházba! Csak a taxiért kell fizetned.
- Rendben, máris indulok - nyomtam ki a készüléket, s beledobtam a táskámba.
Megkerestem a pénztárcámat és miután kifizettem az ebédem, elköszöntem a fiúktól, majd taxiba szálltam és visszamentem a kórházba. A magánkórterem előtt találkoztam Anne-nel és Gemmával, akik nemrég érkeztek meg Holmes Chapelből.
- Hogy van Harry? - kérdezte Anne, miután elhúzódtunk egymástól egy ölelést követően.
- A történetekhez képest nagyon jól - mosolyogtam.
- Miért, mi történt? Csak annyit tudunk, hogy részegen leugrott a szálloda ablakából - mondta Gemma, s közben leültünk a kórterem elé kihelyezett székekre.
Nagyot nyeltem és felsóhajtottam, majd részletesen elmeséltem mindent a lányoknak. Anne Taylor neve hallatán ökölbe szorította a kezeit. Ebből arra következtettem, hogy nem szimpatikus számára az énekesnő. Nem kellett sok ahhoz, hogy elsírjam magam, miközben az utóbbi 2-3 napról meséltem.
- Mi oka volt arra Harry-nek, hogy megcsaljon téged? - kérdezte értetlenkedve Anne, közben felállt a helyéről és elindult Harry kórtermének ajtajának.
- Ez egy nagyon jó kérdés, Anne - sóhajtottam fel és én is felálltam. Megigazítottam az ülés során felcsúszott ruhámat, aztán mosolyogva Harry anyukájára néztem. - De ne aggódj! Már megbeszéltünk egymással mindent, nemrég békültünk ki.
- Ajánlom is, mert ha Harry veszni hagyott volna téged... - rázta a fejét. Felhúztam a szemöldököm, mert nem értettem, ezzel mire céloz. - Az igazság az, hogy Harry összes eddigi barátnője közül téged kedvellek a legjobban. Nemcsak kedves és szép, hanem rettentő udvarias és segítőkész vagy. Harry-hez ilyen beállítottságú lány illik/illene.
- Köszönöm, Anne - motyogtam és hirtelen magamhoz öleltem Harry anyukáját, aki kuncogva viszonozta a gesztust.
Miután elhúzódtunk egymástól, rámosolyogtam Gemmára és bementünk Harry-hez. A fiú épp a telefonját bújta, gondolom a Twitter-n kalandozott. Hazza kíváncsian emelte ránk tekintetét, s ajkain széles mosoly terült szét. Anne és Gemma odasiettek hozzá, majd amennyire csak lehetett, szorosan megölelgették a fiút. Mosolyogva néztem őket, de hirtelen mintha megszédültem volna. Összehúzott szemekkel megráztam a fejem, hogy valamelyest enyhítsem a szédülést.
- Lexa, minden rendben? - kérdezte aggódva Harry.
- Azt...azt hiszem - ültem le mellé az egyik székre és elkezdtem legyezni magam. - Hányingerem van és szédülök.
- Ne szóljunk egy orvosnak? - simogatta meg a hátamat Anne.
Megráztam a fejem, s egy pillanatra lehunytam a szemem és felsóhajtottam. A fejem lüktetett, hányingerem volt és forgott velem a világ. Harry nem nézte ezt jó szemmel, megkérte Gemmát, hogy szóljon egy orvosnak.
- Ebédeltél ma? - kérdezte Anne, s leült mellém a másik székre.
- Igen, onnan jöttem - mondtam. - Talán romlott valamelyik alapanyag...
Ki se mondtam, már rohantam is a női mosdóhoz. Mondanom sem kell, a mai reggelim és ebédem köszönés nélkül kiszaladt belőlem. Ahogy fel szerettem volna egyenesedni a wc-től, ismét megszédültem és térdelésbe visszaestem a járólapra. A hányinger nem múlt el, rosszabb lett, mint volt.
- Lexa, jól vagy? - kopogott be a wc fülkébe Gemma.
- Nem vagyok valami fényesen - nyögtem ki és kiadtam magamból a maradék táplálékot. Erőt vettem magamon és felegyenesedtem, majd elcsoszogtam a mosdókagylóig és megmostam az arcom. - Van egy rágód?
- Szóltam az orvosnak, ha rendbe szedted magad, elkísérlek a vizsgálóhoz - mondta és a kezembe nyomott egy rágót, amit azonnal be is kaptam. - Mióta van ez a rosszullét?
- Úgy 10 perce kezdődött... - tűnődtem, s megrántottam a vállam.
Egy alapos arc- és kézmosás után Gemma elkísért a vizsgálóhoz, ahova félénken kopogtam be. Egy középkorú, igazán csinos és kedves doktornő hívott be a vizsgálóba. Bemutatkoztunk egymásnak, majd leültünk az íróasztalához.
- Nos, Alexa...mik is pontosan a panaszaid? - kérdezte mosolyogva.
- Fejfájás, szédülés, hányinger és émelygés - mondtam vontatottan.
- Értem - bólintott, aztán felállt a székéből és az ultrahanghoz sétált. - Készítsünk egy ultrahangot, jó?
- Nem vagyok terhes - állítottam, de ebben nem voltam biztos. 
- Majd kiderül... - mosolyodott el és megkért, hogy feküdjek fel a vizsgálóágyra.
Felhúztam a szoknyámat, aztán a doktornő nyomott a hasamra ilyen zselés valamit és elkezdte rajta fel-le, s jobbra-balra, illetve körkörösen mozgatni a készüléket (ultrahang). A zselé hideg volt, libabőrös lettem tőle. A doktornő az ultrahang képernyőjét figyelte, én pedig a hófehér plafont.
- Alexa... - szólalt meg a doktornő mosolyogva. - megnyugodhatsz, nem vagy terhes.
- Akkor mi okozhatta a rosszulléteimet? - ültem fel a vizsgálóasztalon és megigazítottam a ruhámat.
- Talán romlott lehetett az alapanyaga annak az ételnek, amit elfogyasztottál - mondta. Én is ezt mondtam!
Mosolyogva bólintottam, aztán kezet ráztunk és elhagytam a vizsgálót. Gemma kíváncsian kérdezősködött, hogy mi volt. Megnyugtattam, hogy csupán csak egy egyszerű kis gyomorrontásról van szó és nem pedig arról, hogy terhes vagyok.
A kórterem felé igyekezve belebotlottunk a bátyámékba, akik vidáman beszélgettek egymással. Egy emberként rohanták le Gemmát, aki halkan felnevetve viszonozta az öleléseket meg az arcra puszikat. Kicsivel később a Little Mix legénysége is befutott, Eleanor-ral a nyomukban. Szorosan megölelgettem a lányokat, majd elújságoltam nekik a híreket, miszerint kibékültünk Harry-vel.
- Jaj, Lexa...én annyira örülök nektek - Jade vidáman ugrott a nyakamba, kuncogva öleltem magamhoz az énekespalántát. - De ugye mostanában nem szándékozik egyikőtök sem leugrani egy magas épületről vagy esetleg vagdosni magát?
- Nem hinném, Jade - mosolyogtam a lányra biztatóan.
Ahogy beléptünk a kórterembe, a lányok lerohanták Harry-t, aki éppen az anyukájával beszélgetett. Niall átkarolta a vállam és egy puszit lehelt az arcomra. Mosolyogva hajtottam a fejemet a vállára, s felsóhajtottam. Úgy érzem, az életem kezd visszatérni a régi kerékvágásba.

2013. január 20.

21.fejezet - Ide figyelj, Taylor!

Sziasztok!
Meg is érkeztem a folytatással, remélem, örömmel fogjátok majd olvasni! :) Köszönöm a 6 kommentárt, a 24 Tetszik-t és a 2 Nem tetszik-t :) Elfogadom, hogy nem tetszhet mindenkinek az, amit csinálok :) 57! feliratkozó...el sem hiszem (tudom, a blogger 58 ír, de csak 57 van), köszönöm :) Nemsokára elérjük a 30.000-es megtekintést is, én meg irulok és pirulok *.* Jaj, és köszönöm a novellához érkezett 4 kommentárt és 14 pipát :) Édesek vagytok, hogy írtok nekem :D *Hegyi beszéd vége* Jó olvasást, írjatok/pipáljatok! Kellemes hetet kívánok,
Macy

Heart Attack
Alexa szemszöge

Taylor megvető pillantásokkal díjazott, arcán gúnyos és gonosz mosoly terült szét. Legbelül féltem, hogy ha ez a nőszemély Harry közelébe kerül, kitudja, mit tesz Vele. Próbáltam állni a tekintetét, több kevesebb sikerrel. Egy pillanatra lehunytam a szemem és felsóhajtottam.
- Ide figyelj, Taylor! - szólaltam meg erélyesebb hangon. - Nem elég az, hogy tönkre tetted a kapcsolatomat Harry-vel...még neked áll feljebb, hogy bejöttem hozzá látogatóba?! Hogy lehetsz ennyire pofátlan és szívtelen?
- Jaj, kérlek... - legyintett. - te beszélsz nekem erkölcstelen viselkedésről? Ki volt az, aki a szakítás után máris egy másik pasival hancúrozott?! Hagyjuk, hogy melyikünk az erkölcstelenebb...
- Nem én kezdtem ki olyan fiúval, akinek van barátnője - morogtam az arcába, tajtékoztam a dühtől. 
- Lásd be, hogy Harry úgy is az enyém lesz és te pedig csak egy elfeledett barátnő leszel számára. Ha hallottad volna, mennyiszer mondta már nekem, hogy mennyire szeret és odavan értem - sóhajtott fel vigyorogva. Esküszöm, képen törlöm és akkor nem lesz kedve vigyorogni!
- Etess másokat a hazugságaiddal, jó? - pirítottam rá, a mosoly az arcára fagyott. - Ha Harry annyira szeret meg odavan érted, miért sírt utánam? Hm? 
Arca elvörösödött, s lehajtotta a fejét. Hazudott, hát persze. Már az elején tudtam, hogy miért kavart Harry-vel...a hírnévért. Mekkora egy hülye liba! Egy ideig csendben kémlelte a cipőit, majd felemelte a fejét és rám nézett.
- Azt hiszem, ennek a beszélgetésnek nincs értelme. Jobb lenne, ha most elmennél - mondta határozottan. Még hogy én menjek el?
- Rendben. Én is így gondoltam - mondtam diadalittas mosollyal. - De...leszögeznék egy valamit még. Ha egy ujjal is hozzá mersz érni Harry-hez, esküszöm, kicsinállak. Nem érdekel, hogy te vagy Taylor Swift, a nagy country énekesnő. Számomra nem jelent semmit, hogy híres vagy.
- Befejezted a szövegelést? - kérdezte egy fáradt sóhaj közepette, és úgy csinált, mintha ásítana. - Nemsokára vége a látogatási időnek, szeretnék még benézni Harry-hez.
Legyintettem, és elindultam a kórház bejáratához. Josh csendben követett, nem nyúlt hozzám egy ujjal sem. Csodálkoztam, hogy miért nem szólt bele ebbe a kis szópárbajba. A kórház parkolójába érve Josh kedvesen kinyitotta nekem a kocsi anyósülés felőli ajtaját, egy fáradt és nyúzott sóhaj kíséretében beültem a járműbe.
- Elegem van ebből a lányból! - morogtam magam elé meredve, de a szemem sarkából láttam, hogy Josh már mellettem ül. - Az egész az ő hibája...ha nem kezd ki Harry-vel, és nem fekszik le vele, most Harry nem feküdne kórházban...
- Minden rendben lesz, Lexa - mondta biztató mosollyal az arcán Josh, s megsimogatta a karom. - Pár nap, és minden visszatér majd a régi kerékvágásba.
- Remélem is, mert nem sokáig fogom bírni ezt a terhet - sóhajtottam fel, majd hátradőltem az ülésben.
Fejemet az ablaküvegnek döntöttem, kezeimet pedig összekulcsoltam az ölemben. Josh bekapcsolta a rádiót, hogy a zene kicsit oldja a közöttünk felépült, mély csendet.
- A szállodához vigyelek? - kérdezte Josh egy kis idő múlva, amikor megállt egy pirost jelző lámpánál.
- Igen, oda - mondtam egy apró bólintást követően. - Feltéve, ha felengednek a lakosztályokhoz.
- A nyomozásnak már biztosan vége van, bár...meglehet, hogy a paparazzók nem hagynak majd békén - húzta el a száját, én pedig bosszúsan felsóhajtottam. - Felkísérhetlek, ha gondolod.
- Csak azt ne! - rikkantottam fel, Josh értetlenül és szomorúan meredt rám. - Úgy értem...a fotósok meg az újságírók miatt. Nem kell, hogy kombináljanak. Így is elég lesz az, ha észreveszik, hogy nem taxival megyek vissza a szállodához, hanem egy éjfekete Mustang-gal.
- Ez érthető - motyogta, tekintetét az útra szegezte. Szép volt, Alexa! Megbántottál egy újabb személyt, aki fontos neked...
Az út további részében csendben ültünk egymás mellett, a rádiót és a motor halk zúgását lehetett csak hallani. Josh magabiztosan vezetett, hiszen jól ismerte már a várost. A szálloda előtt leparkolt, s egy gyenge mosolyt megeresztve kinyitotta nekem az ajtót, anélkül, hogy kiszállt volna a járműből. 
- Sajnálom, hogy az előbb megbántottalak - motyogtam félénken, s felemeltem a fejem. Tekintetemet arcára irányítottam, melyről semmilyen érzelmet nem tudtam leolvasni. - Csak megakarlak óvni a támadásoktól, amiket a média által kapnál.
- Semmi baj, megértem - mondta, s egy puszit lehelt az arcomra. - Vigyázz a paparazzókkal! 
- Igyekszem...és, köszönöm - mondtam elmosolyodva, s kiszálltam a kocsiból.
Szerencsére egy firkászt sem vettem észre, így nyugodtan mehettem be a szállodába. Az aulában azonban ott lebzseltek a fotósok, azonnal észrevettek. A lifthez futottam, hogy minél előbb felmehessek a lakosztályba. Remélem, ott nincsenek firkászok. 
Egy fáradt sóhaj kíséretében léptem ki a liftből, immáron a szálloda legfelső szintjének folyosójára. Alaposan körülnéztem, nehogy meglásson valaki és nagyon gyors léptekkel a lakosztályomhoz sietettem. Halkan benyitottam a helységbe, Niall és Liam a kanapén ültek, s tv-t néztek. Azonnal rám kapták a tekintetüket, Niall felpattant a helyéről és szorosan a karjaiba zárt.
- Minden rendben, Lexa? - suttogta a fülembe, s közben a hátamat simogatta.
- Leszámítva azt, hogy Taylor tönkretette az életemet...minden a legnagyobb rendben - motyogtam a bátyám nyakába. Nem akartam sírni...nem volt már erőm sírni. - Az lesz a legjobb, ha most lefürdök és lefekszem aludni. 
- Menj csak - puszilt homlokon bátyám, Liam pedig biztatóan megszorította a kezem és rám mosolygott.
Magamhoz vettem a cuccaimat, s benyitottam az egyik szobába. Felkapcsoltam a villanyt, aztán felnyitottam a bőröndömet és kivettem belőle egy pizsamát meg a tisztálkodó szereimet. Megkerestem a fürdőszobát, ahol levetkőztem és beálltam a zuhany alá.
Körülbelül fél óra múlva kiléptem a zuhanykabinból, magam köré tekertem egy törülközőt és a mosdóhoz léptem. Hajamat kifésültem, s belebújtam a pizsamámba. Fogat mostam, alaposan megmostam az arcom és kicsoszogtam a szobába. A levetett ruháimat ledobtam a bőröndömre, majd a díszpárnákat félresöpörve az ágyról, bebújtam a takaró alá. 
Sokáig csak forgolódtam, egyszerűen nem jött álom a szememre. Fáradtan meredtem az ablakra, New York gyönyörűen ki volt világítva. 
- Nem tudsz aludni, igaz? - jött egy mosolygós hang a szoba ajtajából.
- Túl jól ismersz, bátyus - ültem fel halványan elmosolyodva, s Niall-re pillantottam. Kezében egy bögre volt, ami még gőzölgött. - És te? Miért nem alszol?
- Gondoltam, megnézem a húgomat - mosolygott, s leült mellém. Kezembe nyomta a bögrét, melyben az illata alapján erdei gyümölcsös tea gőzölgött. - Idd meg ezt, talán eltudsz tőle aludni.
- Alszol velem ma éjjel? - kérdeztem félénken, Niall kuncogva bólintott.
Miközben a teámat szürcsölgettem, Niall mesélt nekem az Up All Night turnéról. Néhány történeten úgy nevettem, hogy majdnem kiköptem a teát a bátyámra. Fájó hassal, de annál jobb kedvvel dőltem vissza az ágyba, Niall pedig befeküdt mellém. Egyik karját a derekam köré fonta, s szorosan magához vont. Lehunytam a szemem, és néhány perc múlva el is aludtam.

*~*~*

Beolvastak Taylor Swiftnek!

Viharos idők járnak Taylor Swift (21) és a One Direction háza táján. A tegnapi nap folyamán az ifjú country énekesnőt annál a klinikánál látták, ahol Harry Styles-t (18) ápolják. Szemtanúk információi szerint Swift kisasszony heves szóváltásba keveredett Niall Horan (19) húgával, Alexa Horan-nal (17). A vita tárgya feltehetőleg a göndör szívtipró lehetett, bár ezt senki sem erősítette meg a szemtanúk közül. Alexa dühösen támadt neki az énekesnőnek, aki csak csendesen vágott vissza a vele kiabáló lánynak. A kórházban dolgozó recepciós hölgy annyit mondott az esetről, hogy Miss Horan eléggé feldúlt volt. A történtek után Alexa nem taxival távozott a kórháztól, hanem egy fekete Mustang-gal. Ki lehetett a veterán autó sofőrje? Talán Alexa újdonsült barátja, Josh Gilbert (21)? A fiút később egy eldugott kis klubnál látták, majd egy tömbháznál. Egyik tudósítónk megkérdezte a klub üzemeltetőjét, aki megerősítette, hogy Josh itt, az Angel's Share nevű szórakozóhelyen dolgozik. Riporterünk a tömbháznál sem tétlenkedett, megkérdezett egy ott lakó, idős hölgyet, - aki a ház közös képviselője - miszerint ismeri-e Josh-t. A fiú 2-3 éve lakik a házban, Los Angelesből költözött New Yorkba. A költözés okát a hölgy sem tudta, sőt a ház többi lakója sem. Ki lehet ez a titokzatos srác? Vajon mit szól a One Direction frontembere ahhoz, hogy (ex)barátnője egy pincérsráccal találkozgat?

Cikk: Marie Solíz ekkor: 09:27 Kép: Facebook

Unottan olvastam végig a cikket, melyet Niall telefonját láttam meg. A bátyám már nem tartózkodott a szobába, a fürdőszoba felől hallottam meg rekedtes énekhangját. Ezért akartam megvédi Josh-t...a semmiért. Honnan tudtam, hogy őt is követni fogják majd a firkászok? Egyáltalán mi köze van Taylornak Josh-hoz? Nem egészen értettem az összefüggést. 
Miután Niall kijött a fürdőből, kiugrottam az ágyból és birtokba vettem a fürdőt. Lezuhanyoztam, hajat mostam és ahogy ezekkel végeztem, egy szál törülközőben kitipegtem a bőröndömhöz. A bőrönd fél tartalma a szállodai szoba padlóján végezte, mert egyszerűen nem találtam egy normális pólót vagy sortot.
- Mit szólsz ehhez? - jött egy kíváncsi hang a hátam mögül. Liam állt ott, kezében egy fekete, combig érő ruhával. - Szerintem egész csinos darab.
- Liam, te egy zseni vagy! - ugrottam vidáman a fiú nyakába, aki nevetve fonta körém a karjait. - Egyel még jövök neked, ezt ne feledd!
- Oké, de igyekezz. Nemsokára be kéne mennünk a kórházba - mosolygott, s elhagyta a szobát.
A látogatás...a Harry-nek tett ígéretem! Mekkora hülye vagyok! Villám tempóba kaptam magamra egy fekete fehérneműszettet, a Liam által választott ruhát, s egy kockás inget, melynek ujjait könyékig feltűrtem. Lábbelinek egy kissé megviselt tornacipőt választottam. Nyakamba akasztottam egy egyszerű kis nyakláncot, s bementem a fürdőbe. Megfésültem a már megszáradt hajam, a napszemüvegemet pedig felraktam a fejemre. Megkerestem a kedvenc, fekete táskámat, amibe beledobáltam a szükséges dolgaimat, - telefon, iratok, pénztárca, gyógyszer, neszesszer - aztán sietősen elhagytam a szobát.
- 10 perc és 29 másodperc! - nézett fel a telefonjából vigyorogva Niall. - Megvan az új, elkészülési rekordod.
- Ennek szívből örülök, de most szeretnék reggelizni. Tudod, a gyógyszer miatt - mutatottam a kezemben levő kis kapszulára.
- A kórházba menet megállhatunk egy McDonald's-nál vagy egy Starbucks-nál - mosolygott Liam és végigmért. - Igazam volt, tényleg csinos ez a ruha. Inggel pedig igazán dögös és fiús.
- Nézzenek oda! Liam Payne, a One Direction apáskodó tagja udvarol a húgomnak... - forgatta meg nevetve a szemét Niall, majd megveregette Liam vállát. - Legalább olyan csajt választottál áldozatodul, akit én is ismerek.
- Drogozol, Nialler? - kérdeztem viccelődve a bátyámtól, aki kérdően emeltem rám tengerkék íriszei. - Össze-vissza beszélsz. Liam nem udvarolt nekem, csak megdicsérte a ruha összeállításomat.
- Sose lehet tudni, húgi - vigyorgott Niall.
Megráztam a fejem, majd feldobtam a táskámat a vállamra. A fiúk, vagyis Liam bérelt egy autót, amivel kedvünk szerint furikázhatunk majd az itt tartózkodásunk alatt. A liftben találkoztunk Zayn-nel és Louis-val, akik szintén a kórházhoz indultak. Amint leértünk a szálloda halljába, sietős léptekkel a kocsihoz siettünk és beültünk. Liam vezetett, bekapcsolta a GPS-t, és a legközelebbi McDonald's étteremhez hajtott. A McDrive-ban vásároltunk, Niall rendesen felpakolt kajával, míg én csak egy sajtburgert, egy vanília shake-t meg egy üveg ásványvizet vettem. 
- Délután próbára kell mennünk, aztán van egy interjúnk - vázolta fel a banda mai programját Liam és leparkolt a kórház előtt. - Lexa, te el leszel egyedül vagy felhívod a lányokat?
- Még nem tudom - rántottam vállat, s belekortyoltam az ásványvízbe.
Kissé álmosan szálltunk ki a járműből, Zayn szinte alva jött utánunk. Legnagyobb meglepetésemre firkászmentes volt a klinika egész területe, de mint később megtudtunk Harry kezelőorvosától, ez az igazgatónak köszönhető.
- Mr Styles nemrég ébredt, pontosabban nemrég ébresztettük fel a mély altatásból. Még a gyógyszerek hatása alatt áll, meglehet, hogy kissé kába - mosolygott az orvos. - Lehetőleg ne nagyon izgassák fel, ha kérdezősködik és ne nagyon fárasszák le. Ahhoz még kicsikét gyenge állapotban van.
- Rendben, köszönjünk - mondtuk a fiúkkal kórusban. Liam még rákérdezett, hogy most is csak ketten mehetnek-e be a kórterembe. - Doktor úr! Most is ketten mehetnek be egyszerre vagy...
- Kivételesen megengedem, hogy mindannyian bemehessenek a beteghez - mosolygott, aztán elviharzott.
Mosolyogva néztünk össze a fiúkkal, majd a recepciós nőtől megkérdeztük Harry kórtermének számát, és hogy merre találjuk. Fellépcsőztünk a következő emeletre, ahol Louis benyitott a második ajtón. Harry nem volt egyedül, egy csinos kis nővérke sündörgött az ágya körül.
- Ez aztán a bánásmód! - rikkantotta el magát viccelődve Louis. - Biztosan rossz lehet a betegnek, hogy ilyen nővérkék veszik körül...
- Irigykedsz? - nézett ránk halovány mosollyal Harry. 
- A kiszolgálásra igen, a helyszínre és a helyzetre már nem - sétált oda Louis Harry ágyához és szorosan megölelték egymást. - Ramatyul nézel ki, Haz!
- Édes vagy, Tommo. Milyen kedves szavakkal illetsz meg - forgatta meg szemeit viccelődve Harry. Tekintetét ránk szegezte, bökött egyet maga felé. - Ne ácsorogjatok már az ajtóban! Gyertek ti is ide!
Ódzkodva és félénken tettem meg a lépéseket a göndör fiú ágya felé. Miután a fiúk sorra megölelgették bandatársukat, rajtam volt a sor, hogy valahogy üdvözöljem Harry-t. Erőltettem egy barátságos mosolyt az arcomra és megöleltem a fiút. Göndör fürjei csiklandozták a nyakamat és az arcomat.
- Örülök, hogy nem esett nagyobb bajod - suttogtam a fülébe egy megkönnyebbült sóhajt követően. - Nem is tudom, mit tettem volna, ha valami komolyabb bajod esik.
- Ssh... - egyik kezét az arcomra simította és gyengéden megcirógatta. - Nem a te hibád, Lexa. Én voltam a ludas, mindenért. Remélem, meg tudsz nekem bocsátani.
- Ha legközelebb nem akarod kinyírni magad és nem ütsz meg, illetve nem csalsz meg...akkor, talán - ajkaimat gonosz mosolyra húztam, Harry-t agyát akartam ezzel kicsit húzni. 
- Szóval... - suttogta ajkaimra. Lehelete égette a bőröm. Reflexszerűen hunytam le a szemeimet, s közelebb hajoltam a fiúhoz. - ezt vehetem egy igennek?