22.fejezet - Akármit kérsz, megteszem

Sziasztok!
Ha jól számoltam - számoljatok utána, kommentárban írjátok meg, mi lett az eredmény - 5 nap telt el Harry és Lexa szakítása óta :) A 15.fejezettől számoltam, mert ott lett Alexa bizonytalan Harry-vel kapcsolatban :D Mondom, ha nem jól számoltam, írjátok meg! :)
Köszönöm a 13 kommentárt, a 50 pipát és azt, hogy ennyien szeretitek/olvassátok a történetet ♥ :D Nem tudom, az elkövetkezendő fejezetek vidámak vagy szomorúak legyenek-e...csak viccelek :P Megpróbálok nem drámát csinálni a történetből :) Nem tudom, a fejezet hosszúsága megfelel-e az elvárásaitoknak, de most csak ennyi telt tőlem :)" Jó olvasást, írjatok/pipáljatok! Pusszpáá evribádii,
U.i.: A dal megint Tayloré, nem tehetek róla...nagyon megszerettem ezt a dalt :) :$ Igazából ez nem is az eredeti, hanem egy spanyol feldolgozás :) 
U.i. 2: Nem tudom elhinni! 30.000 megtekintés és több, mint 60 feliratkozó?! :O :) Nagyon szépen köszönöm ♥ :D
Macy

I Knew You Were Trouble (Kevin Karla & LaBanda's spanish cover)

Alexa szemszöge

Lassan, mégis mohón és szenvedélyesen csaptunk le egymás ajkaira. Mindketten belenyögtünk a csókba, ami mosoly csalt az arcomra. A fiúk hangosan ujjongtak és tapsoltak, de most kivételesen nem zavartak a hangoskodásukkal. Vigyorogva túrtam Harry göndör fürtjeibe, mialatt a fiú áttért a nyakam puszilgatására. Kábultan húzódtam el tőle, mert észbe kaptam. Talán nem lenne tanácsos a fiúk előtt és egy kórházi ágyon letámadni egymást.
- Szeretlek, Lexa - búgta fülembe kissé rekedtes hangon Harry, közben a hátamat cirógatta az egyik kezével.
- Én is téged, Harry - mosolyodtam el könnyes szemmel és a fiú nyakába borultam. Halkan szipogtam, Haz próbált csitítgatni és megnyugtatni. - Ígérj meg valamit...
- Akármit kérsz, megteszem - emelte fel a fejemet, hogy a szemébe nézhessek. Smaragdzöld íriszei kíváncsian csillogtak.
- Ígérd meg, hogy mostantól minket nem választhat el senki és semmi - motyogtam és közben leültem Harry mellé az ágyra. Kezeinket összekulcsoltam és vártam, hogy Hazza mit válaszol kérésemre.
- Megígérem - emelte fel kezeinket, majd egy puszit lehelt a kézfejemre. A fiúk elkezdtek sutyorogni, szúrós szemekkel fordultam feléjük. - Most, hogy ezt így megtárgyaltuk...úgy érzem, kezdek elememben lenni. Nem érzek fájdalmat, se testileg, se lelkileg.
- De azért nem kéne megkísérelni többször az öngyilkosságot - szólalt meg Liam. - Akármilyen és akármekkora szerelmi bánatod van, szólj nekünk és megpróbálunk benne segíteni.
Harry aprót bólintott, majd az arcomat kezdte el kémlelni. Éreztem, hogy arcomat elönti a pír, Harry halkan felkuncogott és megcirógatta a kézfejemet. Mióta New Yorkban vagyunk, most először éreztem magam felhőtlenül boldognak és gondtalannak.
Úgy ebédidő környékén elmentünk a fiúkkal kajálni egy, a kórházhoz közeli étterembe. Niall hozta a formáját, majdnem minden fogásból rendelt egy-egy tányérral. A fiúkkal csak a fejünket ráztuk és azon tűnődtünk, hogy hogyan bír ennyit enni ez a gyerek. Kiskorában is telhetetlen volt és rettentő mohó, anya állandóan a fejét fogta, egy-egy eltűnt süteményestál keresése során.
- Lexa, biztosan nem kérsz? - nyomta az orrom alá a steak-t Niall, miközben egy sült csirkecombot pusztított el vidáman.
- Nem kérek, köszönöm. Elég volt ez a csekélyke kis ebéd - toltam el az arcomtól a bátyám által kínált tányért.
- Biztos? Mindössze rizst és kettő szelet tejfölös-sajtos csirkemellet ettél - rázta a fejét értetlenkedve. Egyik tenyerét a homlokomhoz nyomta, hogy megnézze, nem vagyok-e lázas. - Nem vagy beteg, te lány?
- Kutya bajom - legyintettem mosolyogva, s belekortyoltam a baracklevembe. - Tudhatnád, hogy nem eszem sokat.
- Hát ez az - sóhajtott fel nem tetszését kifejező arccal.
Mosolyogva megforgattam a szemeimet, majd elővettem a telefonomat és megnéztem, hogy keresett-e valaki az elmúlt egy órában. Josh küldött egy SMS-t, Harry pedig kétszer hívott. Kíváncsi mosollyal tárcsáztam szerelmem számát, egy kissé hisztérikus és szomorkás hang szólalt meg a vonal másik végén.
- Hol vagytok már? - dünnyögte Harry, melynek hallatára kuncognom kellett. - Ne nevess ki, hisz nemrég kaptalak vissza! Hiányzol, kicsim...
- Te is nekem, Harry - sóhajtottam fel vigyorogva és a fiúkra néztem. Kíváncsian figyeltek, nem akartak semmiről sem lemaradni. - Volt bent nálad orvos?
- Igen... - hangja titokzatosan csengett. Kezdtem megijedni. Mi van, ha rosszak az eredmények? - azt mondta, ha ilyen rohamos tempóban gyógyulok, akár már 4 nap múlva kiengednek a kórházból. De, ezt még ne nagyon kürtöld szét a fiúknak, jó?
- Rendben, nem szólok egy szót se. Lakat a számon - mondtam a szememet forgatva, ugyanis Niall már megint vagyis inkább még mindig evett. - Később még hívlak, most leteszem. Niall kezdi túlzásba vinni az evést.
- Várj...! - hangja ijedt volt. - Még ne tedd le...hallani akarom a hangod, a lélegzetvételed...
- A telefonomról le fog menni az összes pénz, drága - kuncogtam. Örülök, hogy ennyire szeret, de ami sok, az néha sok.
- Kifizetem, csak ne tedd le - morogta erőszakosan, szinte magam előtt láttam kiskutyaszemeit és azt arcot, amivel azt éri el az embernél, hogy ne tudjon neki nemet mondani. - Vagy tudod mit? Gyere vissza a kórházba! Csak a taxiért kell fizetned.
- Rendben, máris indulok - nyomtam ki a készüléket, s beledobtam a táskámba.
Megkerestem a pénztárcámat és miután kifizettem az ebédem, elköszöntem a fiúktól, majd taxiba szálltam és visszamentem a kórházba. A magánkórterem előtt találkoztam Anne-nel és Gemmával, akik nemrég érkeztek meg Holmes Chapelből.
- Hogy van Harry? - kérdezte Anne, miután elhúzódtunk egymástól egy ölelést követően.
- A történetekhez képest nagyon jól - mosolyogtam.
- Miért, mi történt? Csak annyit tudunk, hogy részegen leugrott a szálloda ablakából - mondta Gemma, s közben leültünk a kórterem elé kihelyezett székekre.
Nagyot nyeltem és felsóhajtottam, majd részletesen elmeséltem mindent a lányoknak. Anne Taylor neve hallatán ökölbe szorította a kezeit. Ebből arra következtettem, hogy nem szimpatikus számára az énekesnő. Nem kellett sok ahhoz, hogy elsírjam magam, miközben az utóbbi 2-3 napról meséltem.
- Mi oka volt arra Harry-nek, hogy megcsaljon téged? - kérdezte értetlenkedve Anne, közben felállt a helyéről és elindult Harry kórtermének ajtajának.
- Ez egy nagyon jó kérdés, Anne - sóhajtottam fel és én is felálltam. Megigazítottam az ülés során felcsúszott ruhámat, aztán mosolyogva Harry anyukájára néztem. - De ne aggódj! Már megbeszéltünk egymással mindent, nemrég békültünk ki.
- Ajánlom is, mert ha Harry veszni hagyott volna téged... - rázta a fejét. Felhúztam a szemöldököm, mert nem értettem, ezzel mire céloz. - Az igazság az, hogy Harry összes eddigi barátnője közül téged kedvellek a legjobban. Nemcsak kedves és szép, hanem rettentő udvarias és segítőkész vagy. Harry-hez ilyen beállítottságú lány illik/illene.
- Köszönöm, Anne - motyogtam és hirtelen magamhoz öleltem Harry anyukáját, aki kuncogva viszonozta a gesztust.
Miután elhúzódtunk egymástól, rámosolyogtam Gemmára és bementünk Harry-hez. A fiú épp a telefonját bújta, gondolom a Twitter-n kalandozott. Hazza kíváncsian emelte ránk tekintetét, s ajkain széles mosoly terült szét. Anne és Gemma odasiettek hozzá, majd amennyire csak lehetett, szorosan megölelgették a fiút. Mosolyogva néztem őket, de hirtelen mintha megszédültem volna. Összehúzott szemekkel megráztam a fejem, hogy valamelyest enyhítsem a szédülést.
- Lexa, minden rendben? - kérdezte aggódva Harry.
- Azt...azt hiszem - ültem le mellé az egyik székre és elkezdtem legyezni magam. - Hányingerem van és szédülök.
- Ne szóljunk egy orvosnak? - simogatta meg a hátamat Anne.
Megráztam a fejem, s egy pillanatra lehunytam a szemem és felsóhajtottam. A fejem lüktetett, hányingerem volt és forgott velem a világ. Harry nem nézte ezt jó szemmel, megkérte Gemmát, hogy szóljon egy orvosnak.
- Ebédeltél ma? - kérdezte Anne, s leült mellém a másik székre.
- Igen, onnan jöttem - mondtam. - Talán romlott valamelyik alapanyag...
Ki se mondtam, már rohantam is a női mosdóhoz. Mondanom sem kell, a mai reggelim és ebédem köszönés nélkül kiszaladt belőlem. Ahogy fel szerettem volna egyenesedni a wc-től, ismét megszédültem és térdelésbe visszaestem a járólapra. A hányinger nem múlt el, rosszabb lett, mint volt.
- Lexa, jól vagy? - kopogott be a wc fülkébe Gemma.
- Nem vagyok valami fényesen - nyögtem ki és kiadtam magamból a maradék táplálékot. Erőt vettem magamon és felegyenesedtem, majd elcsoszogtam a mosdókagylóig és megmostam az arcom. - Van egy rágód?
- Szóltam az orvosnak, ha rendbe szedted magad, elkísérlek a vizsgálóhoz - mondta és a kezembe nyomott egy rágót, amit azonnal be is kaptam. - Mióta van ez a rosszullét?
- Úgy 10 perce kezdődött... - tűnődtem, s megrántottam a vállam.
Egy alapos arc- és kézmosás után Gemma elkísért a vizsgálóhoz, ahova félénken kopogtam be. Egy középkorú, igazán csinos és kedves doktornő hívott be a vizsgálóba. Bemutatkoztunk egymásnak, majd leültünk az íróasztalához.
- Nos, Alexa...mik is pontosan a panaszaid? - kérdezte mosolyogva.
- Fejfájás, szédülés, hányinger és émelygés - mondtam vontatottan.
- Értem - bólintott, aztán felállt a székéből és az ultrahanghoz sétált. - Készítsünk egy ultrahangot, jó?
- Nem vagyok terhes - állítottam, de ebben nem voltam biztos. 
- Majd kiderül... - mosolyodott el és megkért, hogy feküdjek fel a vizsgálóágyra.
Felhúztam a szoknyámat, aztán a doktornő nyomott a hasamra ilyen zselés valamit és elkezdte rajta fel-le, s jobbra-balra, illetve körkörösen mozgatni a készüléket (ultrahang). A zselé hideg volt, libabőrös lettem tőle. A doktornő az ultrahang képernyőjét figyelte, én pedig a hófehér plafont.
- Alexa... - szólalt meg a doktornő mosolyogva. - megnyugodhatsz, nem vagy terhes.
- Akkor mi okozhatta a rosszulléteimet? - ültem fel a vizsgálóasztalon és megigazítottam a ruhámat.
- Talán romlott lehetett az alapanyaga annak az ételnek, amit elfogyasztottál - mondta. Én is ezt mondtam!
Mosolyogva bólintottam, aztán kezet ráztunk és elhagytam a vizsgálót. Gemma kíváncsian kérdezősködött, hogy mi volt. Megnyugtattam, hogy csupán csak egy egyszerű kis gyomorrontásról van szó és nem pedig arról, hogy terhes vagyok.
A kórterem felé igyekezve belebotlottunk a bátyámékba, akik vidáman beszélgettek egymással. Egy emberként rohanták le Gemmát, aki halkan felnevetve viszonozta az öleléseket meg az arcra puszikat. Kicsivel később a Little Mix legénysége is befutott, Eleanor-ral a nyomukban. Szorosan megölelgettem a lányokat, majd elújságoltam nekik a híreket, miszerint kibékültünk Harry-vel.
- Jaj, Lexa...én annyira örülök nektek - Jade vidáman ugrott a nyakamba, kuncogva öleltem magamhoz az énekespalántát. - De ugye mostanában nem szándékozik egyikőtök sem leugrani egy magas épületről vagy esetleg vagdosni magát?
- Nem hinném, Jade - mosolyogtam a lányra biztatóan.
Ahogy beléptünk a kórterembe, a lányok lerohanták Harry-t, aki éppen az anyukájával beszélgetett. Niall átkarolta a vállam és egy puszit lehelt az arcomra. Mosolyogva hajtottam a fejemet a vállára, s felsóhajtottam. Úgy érzem, az életem kezd visszatérni a régi kerékvágásba.