19.fejezet - El sem hiszem, hogy itt vagyok [...]

Sziasztok, drága olvasóim és akik csak benéztek ide!
Remélem, mindenkinek ugyanolyan jól telt a karácsonya, mint nekem és friss erővel jöttök olvasni :D Haylor már nincsen, a People Magazine és a The Hits Radio is bejelentette a mai napon :) *happy face* Állítólag, Harry rosszul viselte a szakítást...a rajongók már kevésbe viselték rosszul, azt hiszem :D
Eszméletlen hálás vagyok, hogy írtok nekem, öröm írni, abban a tudatban élni, hogy szeretik és olvassák azt, amit kreálok :) Köszönöm a 15 kommentárt és a 38 pipát, remélem, a következő fejezetnél is számíthatok a véleményeitekre! :)  Ennyi lett volna a hegyi beszéd, jó olvasást :) Utólag is: Happy New Year to My Lovely Readers! ♥
U.i.: Részt vettem egy blogértékelésen, amelyet ti is eltudtok olvasni, ha ide kattintotok: Nia and Mona in Everland :D Még egyszer, köszönöm drága Nia! :) Ja, és nemrég kitettem egy szavazást, miszerint szeretnétek-e egy +18-as, One Direction főszereplős blogot :D Nem meglepő fölénnyel, de 32-en szavaztak Igennel, a Nem-re pedig senki sem szavazott :) Itt eléritek a blogot: +18 with the One Direction Perverz olvasóknak ajánlom és persze azoknak, akik szeretik a fiúkat és az írásaimat :)
A fejezet befejezésért elnézést, de muszáj voltam így megírni... :D *ördögi vigyor*
Macy

New York, New York

Alexa szemszöge

Ha legközelebb New Yorkba jövök, biztosan elkerülöm a fákat és a Central Parkot. Josh-sal kézen fogva andalogtunk a parkban, amikor hirtelen a semmiből egy mókus ugrott a vállamra. Egyszerre ijedtem és lepődtem meg. Josh a hasát fogta a nevetéstől, miközben én megpróbáltam magamról leszedni az amúgy aranyos és szőrös kis állatot. Miután megszabadultam a mókustól, szúrós szemekkel néztem Josh-ra, aki még mindig nevetett.

- Ez egyáltalán nem volt vicces - morgolódtam, majd úgy tettem, mint aki megsértődik és eltrappoltam a rajtam nevető fiú mellett.
Nem messzire jutottam, hisz Josh utánam sietett és karjait a derekam köré fonva húzott magához. Hátam széles mellkasához simult, egy pillanatra lehunytam a szemem és felsóhajtottam.Végül erőt vettem magamon és szembe fordultam a fiúval, aki vigyorogva nézett le rám.
- Nem kértél bocsánatot... - mormoltam, ajkaimon azonban mosoly ült.
Kuncogva megrázta a fejét és ajkait lassan az enyémhez érintette, karjait lazán a csípőm köré fonva. Igazából nem vagyok szerelmes Josh-ba, csak tetszik és jó vele együtt lenni. Miután elhúzódtunk egymástól, mosolyogva és kézen fogva folytattuk a sétánkat egy kávézóig.
- A vendégem vagy - jelentette ki Josh, ellentmondást nem tűrően.
- Josh, ezt igazán nem hagyhatom. Annyi mindent tettél már értem... - ültem le mosolyogva mellé, a legmeggyőzőbb mosolyomat az arcomra varázsolva.
- Lexa, nem szeretem az elutasítást - szögezte le és intett a pincérnek. Megforgattam a szemeimet és az étlap/itallapot kezdtem el fixírozni a tekintetemmel.
- Mit hozhatok a kedves vendégeknek? - lépett az asztalunkhoz ezerwattos mosollyal a pincércsajszi.
- Én egy csokis brownie-t és egy csésze kávét kérnék... - hadarta el Josh és rám pillantott.
- Öhm...én egy szelet tiramisut és egy csésze tejes kávét kérnék, tejszínhabbal - adtam le műmosollyal a rendelésemet a pincérlánynak.
Amíg a rendelésünket ki nem hozták, beszélgetni kezdtünk Josh-sal. Szóba jött a kialakulóban levő kapcsolatunk, Josh is gondolkodott azon, hogy nem működne közöttünk a dolog. Maradtunk a barát jelzőnél...akik olykor lefeküdnek és csókolóznak, illetve kézen fogva sétálgatnak egymással. Barátság extrákkal...
- Mi lenne, ha elmennénk a Times Square-re és aztán a Szabadság-szoborhoz? - kérdezte Josh, s közben belekortyolt az imént kihozott kávéjába. - Ha New Yorkban jársz, minimum egyszer látnod kell ezeket a nevezetességéket.
- Belefér még a munkaidőd kezdetéig? - kérdeztem és lenyeltem egy tiramisu falatot.
- Egy óra alatt simán eljutunk mindkét helyre - kacsintott és lassacskán elfogyasztotta a brownie-ját. - Ha futólépésben nézelődünk.
- Oké, oké, humor Harold... - ráztam a fejem vigyorogva. A Harold név kimondása után eszembe jutott Harry...vajon jól van? Miket beszélek? Egyáltalán miért érdekel, hogy mi van vele?
Amint végeztünk az evéssel, ivással, Josh fizetett és sietős léptekkel elhagytuk a kávézót. Fogtunk egy taxit és egyenesen a Times Square-re mentünk. Fél óra múlva már a Times Square-n nézelődtünk és vásárolgattunk, közben fényképeket csináltunk - Josh engem fényképezett a telefonjával.
- Maradt még fél óránk, Szabadság-szobor? - nézett rám vigyorogva Josh, hevesen bólogattam. - Akkor menjünk!
Josh profi New York-i lakosként otthonosan mozgott, leintett egy taxit és a Szabadság-szoborhoz indultunk. Körülbelül negyedóra múlva a szobor lábánál nézelődtünk, a sok turista között fészkelődve. Josh megragadta a kezem és elindultunk a szobor belsejébe.
- Tériszonyom van - nyögtem ki a lépcsőkön mászva.
- Ne parázz, tök biztonságos az egész - nyomott egy puszit az arcomra.
Tíz perc lépcsőzés és vitatkozás után, Josh karjai között a Szabadság-szobor fejének kilátójában álltam. Hosszú ideig csak pislogtam és tátott szájjal nézelődtem, Josh a reakciómat figyelte. Karjai védelmezően fonódtak derekam köré, mellkasa a hátamnak simult.
- El sem hiszem, hogy itt vagyok...a Szabadság-szobor fejében - hebegtem-habogtam, mint egy igazi idióta.
- Hidd el...itt vagy - Josh lehelete a fülem mögötti érzékeny részt csiklandozta, egy pillanatra megremegtem.
Egy kicsit még turistát játszottam, aztán lelépcsőztünk Josh-sal a szobor lábához és visszaindultunk a szállodához, mivel Josh ott hagyta az autóját. A séta alatt - kivételesen nem taxival mentünk - rengeteget beszélgettünk, hülyéskedtünk és csókolóztunk.
- Meddig maradtok még New Yorkban? - kérdezte Josh kissé szomorkásan, miközben a kocsija oldalának dőlt. Karjait a derekamon pihentette, tekintetét mélyen az enyémbe fúrta.
- Jövőhéten utazunk tovább Los Angelesbe. Miért? - kérdeztem, pedig sejtettem, hogy miért kérdi.
- Találkozhatnánk még, mielőtt elmentek innen. Jól érzem magam veled, jót lehet veled hülyéskedni és beszélgetni - cirógatta arcomat, elpirulva lehunytam a szemem. - Édes vagy, mikor elpirulsz...
- Mondjuk holnap, a Today Show-n? A bátyámék ott lépnek fel, én is és a lányok is ott lesznek...gyere el és bulizzunk - mosolyogtam, utalva a 'Találkozhatnánk még...' kezdetű mondatra.
- Oké, akkor ott találkozunk. Írj egy üzenetet vagy csörögj rám, hogy hol vagytok. Jó? - kérdezte, s egy puszit lehelt az arcomra, közel a számhoz.
- Rendben, de most már menj...a végén miattam késel el a melóból - búgtam ajkaira és egy gyors puszit nyomtam rájuk. - Szia, Josh!
- Holnap találkozunk, Lexa...! - intett vigyorogva, s beült a kocsiba.
Megvártam, míg Josh elhajt a szálloda elől és levakarhatatlan mosollyal az arcomon besétáltam az épületbe. Fellifteztem a lakosztályomig, melybe halkan nyitottam be. Liam és Niall még nem voltak itt, egy fáradt sóhaj kíséretében lerúgtam magamról a cipőimet és végigdőltem a kanapén. Álmos voltam, így nem zavart, hogy összegyűrődik a ruhám vagy összekócolódik a hajam.

*~*~*

Arra ébredtem, hogy Niall idegesen lökdösi a karomat és ébresztget. Értetlenkedve kinyitottam a szemeimet és egy hatalmasat nyújtózkodva felültem a kanapén. A hátam sajgott, a fejemmel együtt. Niall bekapcsolta a tv-t, melyben a helyi tv egyik híradása ment. Pislognom kellett a képsorok láttán, nem hittem a szememnek. Harry a lakosztálya ablakában ül, s nyugodtan lógatja a lábát. Kezében egy üveg whisky, egy szál boxerban és pólóban van, a szálloda környékét fotósok és riporterek hada, illetve a tűzoltók, a mentők és a rendőrök vették körül.

- Niall...mi ez az egész? - kérdeztem bátyámtól tagoltan, mert jelen pillanatban képtelen voltam máshogy megszólalni.

- Harry amint kialudta magát, evés helyett rögtön az italhoz nyúlt és szerelmi bánatában úgy gondolta, kiül egy kicsit az ablakba - morogta szikrázó tekintettel, s kinyomta a tv-t. - Miért hagytad magára, ráadásul tudtad, hogy milyen állapotban van?!

- Programom volt és azt hittem, megbízhatom Harry-ben - hajtottam le a fejem, rettenetesen szégyelltem magam. Harry miattam van olyan állapotban, amilyenben. - Most mit csináljunk?

- Jobb lenne, ha átmennél a lakosztályába és megpróbálnál beszélni vele - nyögte ki és a hajába túrt. Gondolkodás nélkül felugrottam a kanapéról, belebújtam a magassarkúmba és elindultam az ajtóhoz. Niall a vállamnál fogva húzott vissza. - Azért csak óvatosan, hogy mit mondasz. Ilyen állapotban nem tud tisztán gondolkodni és...

- Ne is folytasd... - morogtam és futólépésben megcéloztam Harry lakosztályát. Az ajtónál azonban megtorpantam, halkan nyitottam be. - Harry...?!

- Menj innen... - nyögte ki vagyis inkább csuklott fel, rám se nézve. - Menj vissza a barátodhoz...megvagyok én egymagam is.

- Harry, kérlek... - lábaim maguktól indultak az ablakban ülő fiú felé. - Amit most művelsz, egyáltalán nem vicces dolog! Gondolkodj el ezen és gyere ki az ablakból...

- Nekem te ne parancsolgass, jó? - mordult rám erélyesen, ledöbbentem érces és hideg hangja hallatán. - Tisztán láttam, hogy milyen jókedvűen enyelegtek a pasiddal, amíg én majd' meghalok amiatt, hogy elveszítettelek...

- Ne...ne mond ezt... - simítottam gyengéden a vállára a kezem, de lerázta magáról. - Én szeretlek, Josh pedig csak egy jó barátom...semmi nincs köztünk.

- Nem úgy láttam, s ne hazudj. Már nem szeretsz engem, csak megtűrsz magad mellett, mert muszáj - morogta és belekortyolt a whiskyjébe. - Hagyj magamra, és felejtsük el egymást...te már túlléptél rajtam, nekem is tovább kell léptem rajtad. Akármilyen nehéz is lesz, de ezt kell tennem.

- Mit akarsz tenni? - kérdezem remegve, mert ebből a mondatból nem fog semmi jó kisülni, úgy érzem. 

- Menj el, míg szépen kérlek meg rá...3-ig számolok, addig tűnj el! - fordította felém a fejét, tekintete könnyes volt, arca piros és megduzzadt. - 1...

- Harry...kérlek! - nyögtem ki szipogva, s kezéért nyúltam. Tekintete szikrákat szórt, dühösen lökte félre a kezemet. Felsóhajtott és folytatta a számolást. - 2...

Nem mozdultam, egyszerűen nem mozdultak a lábaim a helyükről. Harry tétovázott egy kicsit, lerakta a kezéből a whisky-s üveget az ablak párkányára és felsóhajtott.

- 3...viszlát, Alexa! - felegyenesedett a párkányon, vett egy nagy lendületet és leugrott.

Szemeim a kétszeresükre kerekedtek el, ajkaimat egy hatalmas és hangos sikoly hagyta el. A levegőt rendezetlenül kezdtem el szedni, ziháltam és éktelen zokogásban törtem ki. Végül lehunytam a szemem és már csak annyit éreztem, hogy lábaim felmondják a szolgálatot, s ájultan rogyok össze a szállodai szoba szőnyegén...