33.fejezet - Ígérd meg, hogy mindennap felhívsz majd

Bleeding Love

Alexa szemszöge

A fejem iszonyatosan lüktetett, testem minden egyes porcikája fájt. Félve nyitottam ki a szemeimet, s körbenéztem. Egy hófehér, klórszagtól bűzlő kórteremben feküdtem. Lenéztem a takaróra, a mellkasomon Harry pihentette fejét. Halkan szuszogott; az idő kora este körül lehetett már, nem tudom. Annak ellenére, hogy Haz békésen aludt, kezemet szorosan fogta. Megpróbálkoztam azzal, hogy feltornázom magam ülő helyzetbe, de ez a próbálkozás csak egy halk nyögést eredményezett a részemről. Harry ijedten kapta fel a fejét; szemei duzzadtak és vörösek voltak a sírástól.
- Az egész az én hibám - suttogott erőtlenül és megsimogatta arcomat; akaratlanul is felszisszentem. Tehát a pofon helye még mindig megvan. - Látod? Csak a bajt hozom rád...
- Harry...kérlek...ne mond ezt - sóhajtottam fel és szabad kezemmel megcirógattam arcát, ő pedig egy puszit lehelt a tenyerembe. - Nem a te hibád, hogy a rajongóitok nem bírják elviselni a jelenlétemet.
- Ha nem kürtöltem volna világgá az eljegyzést, most nem feküdnél kórházban infúzióra kötve - szipogott és megfogta mindkét kezem. - Nem tartottam be az ígéretem...bántottak téged, Lexa. Ezt sosem bocsátom meg magamnak.
- Miért nem tudod elfogadni, hogy nem a te hibád? Nem tehet arról egyikőnk sem, hogy a rajongók utálnak engem - mondtam határozottan és komoran. Belefáradtam abba, hogy meggyőzzem Harry-t. - Ahj...hiába kezdünk el normálisan beszélgetni egymással, mindig ellentmondásba keveredünk.
- Nem akarok veszekedni - rázta meg a fejét, majd közelebb kúszott hozzám és megcsókolt. Éreztem, hogy elsírja magát; könnycseppjeink egybefonódtak. Harry zavartan pislogva húzódott el és döntötte homlokát az enyémnek. - Miért sírsz, kicsim?
- Hiányozni fogsz, Harry. Nagyon - szipogtam és ajkaimat sürgetően az övéire nyomtam. Elengedtem a kezét, majd szabad kezemmel beletúrtam göndör fürtjeibe. - Ígérd meg, hogy mindennap felhívsz majd. Legalább egyszer.
- Ez nem kérdés - szipogott ő is és arcát a nyakamba fúrta. Lehelete, könnyei és göndör fürtjei csiklandozták a nyakam, de nem zavart. Minél közelebb magamhoz akartam tudni Harry-t, amennyire ez a fránya infúzió és a kórházi ágy engedte. - Ha megtehetném, hogy ne utazzak el...
- Erről nem te döntesz, tudod - suttogtam szomorúan és egy puszit leheltem ajkaira. Aprót bólintott és letörölte könnyeit. - Ha jobban belegondolsz, rátok fér egy kis levegőváltozás. Új emberekkel ismerkedhettek meg, s ezáltal segíthettek másoknak. Gondolok itt a Ghánai utazásra.
- Igazad van - sóhajtott fel és összekulcsolt ujjainkat kezdte el kémlelni. Egy ideig furcsán méregette gyűrűsujjaimat, aztán felnézett rám. - Hol a gyűrű?
- A szobámban, az éjjeliszekrény egyik fiókjában. Akkor raktam el, amikor telefonáltam Niall-nek a Direction ház előtt felgyülemlett kis tábor miatt - emlékeztem vissza egy fájdalmas grimasz közepette.
Harry kissé szomorkásan, de megértően bólintott és hüvelykujjával cirógatni kezdte a kézfejemet. Egy pillanatra lehunytam a szemem, s fejemet lehajtottam a párnára. Fáradtan pislogva figyeltem Harry-t, miközben halkan énekelt nekem.
- Give me love like her, 'cause lately I've been waking up alone... Paint splattered teardrops on my shirt... Told you I'd let them go... - hangja rekedtesen, mégis gyönyörűen szólt. Valósággal simogatta a dobhártyámat. - Szeretlek, Lexa.
- Én is szeretlek, Harry - suttogtam fáradtan, s bátorítóan megszorítottam a fiú kezét.
- Hagylak pihenni - állt fel a székről, majd lehelt a homlokomra egy puszit. - Amint holnap lesz egy kis időm, felhívlak.
- Rendben - mosolyogtam a fiúra erőtlenül és felsóhajtottam. - Kérhetek valamit, mielőtt elmész?
- Bármit - mosolygott és megsimogatta az arcomat. Türelmesen várta, amíg kinyögöm kívánságom.
- Csókolj meg - motyogtam alsó ajkamba harapva. Harry-nek nem kellett kétszer mondani; egy halovány mosoly kíséretében megajándékozott egy búcsúcsókkal. - Köszönöm. Most már biztos vagy abban, hogy nagyon jót fogok aludni. Egy őrangyal fogja őrizni az álmaimat.
- Pihenj sokat, kicsim - suttogta fülembe és még utoljára egy aprócska puszit nyomott a szám sarkába. - Egy hét múlva találkozunk! Szia!
- Szia, Harry! - mondtam egy hatalmas ásítást követően, s bágyadtan figyeltem, ahogy Harry elhagyja a kórtermet.
Pilláim automatikusan csukódtak le; szemeim előtt felrémlett Harry arca. Éreztem, hogy egy könnycsepp folyik végig arcomon és egyre több követi. Nemcsak a testem fájt, hanem a lelkem is.

*~*~*

Reggel kipihenten ébredtem fel a telefonom csörgésére. Kellett néhány perc, amíg felfogtam, hogy Harry nevét látom a kijelzőn. Pislogtam párat, majd felsóhajtottam és a fülemhez emeltem a készüléket.

- Jó reggelt, Szerelmem! Hogy aludtál? - kérdezte kedvesen Harry. Rekedtes és mély baritonja felért egy koffeinnel teli kávéval.
- Veled álmodtam - mosolyodtam el, amit nem láthatott. A kapcsolatunk kezdete óta most először álmodtam Harry-vel. - Annyira szép és élethű volt...
- A véletlen műve lehet, de én is veled álmodtam - kuncogott. - Hawaii-n voltunk, s ott tartottuk meg az esküvőnket. Az egész szertartás a tengerparton volt lebonyolítva, naplementekor. Borzasztó érzés volt felébredni...nem mindennap álmodik ilyen esküvőről az ember.
- Hát igen - sóhajtottam fel belegondolva Harry álmába. - Szép is lenne. Mesélj, milyen Ghána?
- Nem is tudom, hogyan fejezzem ki magam - sóhajtott fel kissé frusztráltan. - Bizarr és gusztustalan, emellett büdös is van.
- Gondolj arra, hogy egy jó ügy érdekében vagy ott - mondtam és a takarómat kezdtem el fixírozni. Éhes voltam, s unatkoztam is. Kitudja, meddig tartanak bent az orvosok. - Te legalább világot látsz a srácokkal, én pedig egy klórszagtól bűzlő, unalmas kórteremben sínylődöm.
- Pár nap és hazamehetsz, kicsim - mondta nyugtatásképp. - Ne haragudj, most mennem kell. Ha lesz ma még valamennyi időm, hívlak. Szeretlek és gyógyulj meg hamar! Szia!
- Én is szeretlek és igyekszem. Szia! - mondtam és egy határozott mozdulattal kinyomtam a telefont.
Körülbelül fél óra múlva anya és Damien jelent meg a kórterem ajtajában. Mosolyogva jöttek oda az ágyamhoz és öleltek magukhoz.
- Elhoztak a laptopod, hogy ne unatkozz annyira - cirógatta meg arcomat anya. - Jobban vagy?
- A történtekhez képest igen, jól - bólogattam halványan elmosolyodva. - Az előbb beszéltem Harry-vel is, nagyon jó volt hallani a hangját.
- Elhiszem. Egy hét eléggé hosszú idő, de ha gondoltok egymásra és tartjátok a kapcsolatot, észre sem fogod venni, hogy elszaladt ez az egy hét - biztatott anya és leült mellém az ágyra. - Nemsokára hozzák a reggelid és a gyógyszereid.
- Végre - nyögtem fel nyugtalanul. - Éhes és szomjas vagyok, ezek mellett fáj a fejem és az oldalam. Még szerencse, hogy nem tört el a bordám vagy ilyesmi.
- Örülök, hogy ilyen jó a kedved - szólalt meg Damien; tekintete az arcom bal felére siklott. - Szép monoklid van. Nem fáj?
Megráztam a fejem és tekintetemet a kórterem ajtajához irányítottam, ahol egy nálam pár évvel idősebb nővérke tűnt fel. Egy tálca volt kezében, amin egy pohár víz, egy gusztusosnak mondható szendvics és néhány szem gyógyszer foglalt helyet.
- Csak akkor vedd be ezeket, amikor megreggeliztél - mutatott a gyógyszerekre a nővérke, miközben lerakta elém a tálcát.
- Rendben - bólintottam és nekiláttam a reggelim elpusztításának. A szendvics kifejezetten finom volt, a gyógyszerek már kevésbé.
A reggeli és a gyógyszerek elfogyasztását követően beszélgetésbe bonyolódtam anyával és Damien-nel. Kezdtem megfeledkezni arról, hogy egy kórházban fekszem; négy, hófehér fal között.

Szép jó estét, sziasztok!

Meg is érkezett a várva várt folytatás, amit pár perce fejeztem be :D Elnézést a rövidsége miatt, de most csak ennyi sikerült :)' Mielőtt még megköszönném a dolgokat, szeretnék feltenni egy-két kérdést :) Mostanában feltűnt, hogy az előző fejezetek végén levő pipák száma folyamatosan csökken :( Mi ennek az oka? :O Egyáltalán aki egyszer bepipálta a Tetszik-t, akkor miért nem hagyja úgy? Nem egészen értem...

Most pedig... Köszönöm a 7 kommentárt, a 20 Tetszik-t és az 1 Nem tetszik-t, a 63.000 megtekintést és a 108! feliratkozót :D Hálás vagyok mindazoknak, akik szinte minden fejezetnél megilletnek pár kedves szóval :) Remélem, ehhez a rövidke fejezethez is írtok majd páran ;) 

Puszpáá evribádii,

Macy