26.fejezet - Le se tagadhatnád, hogy angol vagy...

Aloha, mindenkinek!
Elnézéseteket kérem, amiért nem tegnap hoztam a folytatást :( Mint ahogy a chat-ben is írtam, későn ültem neki meg az ihlet se úgy jött az elején, többször kellett újraírnom :$ De most itt van, szerintem egész jó lett, de erről majd Ti nyilatkoztok :) Köszönöm a 6 kommentárt és 32 pipát :) Annyira örülök, hogy olvassátok a történetet...egy író számára nem is lehetne ennél felemelőbb dolog, minthogy olvassák a munkáit :D Még egyszer köszönöm :D Megint ugrunk egy kicsit a történetben :) A fiúk majd elutaznak Japánba meg Afrikába is, de ez majd csak a következő fejezetekben lesz benne :)
Jó olvasást, a fejezet végén ne felejtsetek el valami nyomot hagyni magatok után (hülyén hangzott, ugye?!), akár kommentár, akár pipa formájában :) Puszpáá evribádii,
Még most is alig hiszem el... 40.000 megtekintés *.* Nagyon szépen köszönöm ♥ :D A fejezet rövidsége miatt elnézést, a koncertet csak a következő fejezetbe szerettem volna beleírni :)
Macy

Everyday

1 héttel később, London

 Alexa szemszöge

Január 9., szerda van. Ma hajnalban érkeztünk meg Londonba. Egy teljes hónapot töltöttünk Amerikában, s ezalatt az egy hónap alatt annyi dolog történt körülöttünk, hogy feljegyezni sem lehet. 2 nappal ezelőtt megjelent a Take Me Home album soron következő kislemezének videoklipje, amely a Kiss You névre hallgat. A videoklipet úgy 2 hónappal ezelőtt leforgatták, az utómunkálatok csúszása miatt azonban csak nemrég került nyilvánosságra.

Harry-ről ma, a délelőtt folyamán leveszik a gipszet, délután a fiúkkal próbára mennek, este pedig fellépnek az O2 arénában. 

Ez a hónap is mozgalmas lesz a fiúk számára. Először elutaznak Afrikába, majd Japánba és végül megint New Yorkba, hogy felvehessék a Today Show elhalasztott adását. Az utazások között beékelődnek a Take Me Home turné próbái is, amire gőzerővel készülünk. Bár én csak külső szemlélő vagyok ebben az egész cécóban, engem is megvisel. Kitudja, mikor láthatom újra a bátyám és a szerelmem!?

- Édesem, indulhatunk? - jött be szobámba Harry, kezében a kabátommal meg a táskámmal.

- Igen - bólintottam egy erőltetett sóhaj kíséretében.

- Mi a baj? - kérdezte aggódva. Tekintete kíváncsian fürkészte arcomat. - Amióta hazajöttünk, azóta szótlan vagy és kedvtelen.
- A turnén kattog az agyam - néztem rá szomorúan. - Hosszú ideig nem láthatlak majd titeket...
- A turné csak februárban kezdődik, van még időnk - húzott magához, arcomat a mellkasába fúrtam és felsóhajtottam. - Ne aggódj, szívem...
Egy ideig így álltunk, egymást ölelve. Jó volt ennyire közel tudni magamhoz Harry-t. Miután megnyugodtam, felvettem a kabátom és Harry-vel lementünk a kocsijához. Mivel a lába miatt még nem tud vezetni, kivételesen én ültem a volán mögé. A táskámat hátradobtam az hátsóülésre és felsóhajtottam. Igazából már 16 éves korom óta van jogsim, de még nem voltam alkalmam vezetni.
Végül erőt vettem magamon és kitolattam a garázsból, majd elindultunk a kórház felé. Harry az egész utat végig énekelte, s közben engem figyelt. Próbáltam az útra összepontosítani, olykor-olykor azonban elkalandoztam Harry smaragdzöld íriszeiben.
- Felveszlek sofőrnek - mondta mosolyogva, aztán megcsókolt és kiszállt a járműből.
- Azért annyira nem vezetek jól, de köszönöm - mosolyodtam el és hátranyúltam a táskámért, majd én is kiszálltam a kocsiból és Harry mellé szegődtem. Összekulcsolta ujjainkat és lemosolygott rám.
- Jobban vezetsz, mint én - mondta kis idő múlva, már a vizsgáló előtt ülve.
- Nem hinném - ráztam meg a fejem nevetve.
Heves szóváltásba bonyolódtunk, amit végül az orvos szakított félbe. Kuncogva engedtem el Harry kezét, aki levakarhatatlan mosollyal az arcán követte az orvost a vizsgálóba. Amíg Harry bent volt a vizsgálóban, telefonon beszéltem anyával meg apával. Holnap, a születésnapon részt tudnak venni. Ma este érkeznek meg Londonba, és még a hétvégét is itt töltik. Nagyon hiányoznak már nekem, s nemcsak ők, hanem egész Mullingar. Még mindig szomorú és letört vagyok, amiért otthagytam a szülővárosom.
Fél óra elteltével Harry gipszmentesen lépett ki a vizsgáló ajtaján és sietett oda hozzám. Felhúzott a helyemről, karjait a derekam köré fonta és szenvedélyesen megcsókolt. Fogalmam sem volt arról, hogy ezt a csókot mi okból kaptam, de meg kell mondani; jólesett.
- Lenne kedved velem ebédelni? - cirógatta meg arcomat, másik kezével a derekamat simogatta.
- Ezer örömmel - mosolyogtam rá és egy puszit leheltem arcára, közel ajkaihoz.
Kézen fogva andalogtunk el a kocsihoz, melyet most már Harry vezetett. Letörhetetlen jókedvem fokozása érdekében bekapcsoltam a rádiót, melyből egy számomra igen kedves dal csendült fel.
- Without love, life is like the seasons with no summer...Without love, life is rock 'n' roll without a drummer... - énekeltem a refrént, közben jobbra-balra mozgattam a fejem.
- Szereted a Hairspray-t? - kérdezte kíváncsian Harry, egy meglepett mosoly kíséretében.
- 2 éve szerettem meg. Anyáékkal elutaztunk Hollywoodba és megnéztünk a musical-t a Hollywood Bowl-n. Nick Jonas azóta is nagy hatással van rám, zeneileg és jellemileg is - mosolyogtam idétlenül, mint egy idióta.
- Ó, szóval Nick Jonas...tetszik neked? - hangjában némi féltékenységet véltem felfedezni, de nem nagyon érdekelt.
- Évekig szerelmes voltam belé - vallottam be mosolyogva. - A barátnőimmel istenítettük őt.
- Gemma is oda volt érte...szerintem, még most is - kuncogott.
Miután kitárgyaltuk Nick Jonas-t, Harry leparkolt egy hangulatos kis étterem előtt. A táskámat a vállamra csapva igyekeztem Harry után, aki már bement az étterembe. Egy eldugott asztalnál ült, mosolyogva odasiettem az asztalhoz és leültem a fiú mellé.
- Mikor kell mennetek beadatni a kötelező oltásokat? - kérdeztem a mellettem ülő és engem stírölő göndörkétől.
- Holnap délelőtt - válaszolta mosolyogva. - Kicsit félek...
- Félsz a szuritól? - kuncogtam.
- Csak azt ne mond, hogy te nem félsz a tűtől...?! - húzta fel egyik szemöldökét.
- Nem. Sosem féltem a tűtől, kicsi koromban sem - feleltem büszke mosollyal az arcomon, és még ki is húztam magam.
- Elkísérnél holnap az oltásra? - nézett rám bociszemekkel, s még a szempilláit is rebegtetni kezdte.
- Ennek a kérésnek nem lehet nemet mondani - ráztam meg a fejem kuncogva és egy puszit nyomtam Harry ajkaira...ebből a pusziból aztán egy heves csók-csata lett. Nehezen húzódtam el a fiútól, de muszáj volt ezt tennem. Még a végén itt, az étteremben tepertük volna le egymást.
- A koncert után az enyém vagy, ez ne feledd! - nyögte fülembe elhaló hangon; göndör fürtjei és lehelete csiklandozták a fülemet.
Hitetlenkedve meredtem rá, de megszólalni nem tudtam, mert egy pincérsrác jelent meg az asztalunknál. Kipuskáztuk az étlapból a rendelésünket és kértünk valami italt is. Harry almalevet, én pedig ásványvizet. Amíg a rendelésre vártunk, Harry mesélt arról a jótékonysági adománygyűjtésről - Red Nose Day -, melynek keretein belül utazik majd a fiúkkal Afrikába, vagyis egy afrikai falucskába, Ghánaba. Niall mindig is szeretett segíteni másokon, ezért örülök, hogy ő is részt vesz ebben a jótékonykodási dologban.
- És pontosan mit fogtok Ghánaban csinálni? - kérdeztem érdeklődve, s belekortyoltam az előbb kihozott ásványvizembe.
- Ellátogatunk egy kórházba, egy iskolába és körbenézünk a faluban. Legalábbis Paul ezt mondta, miután beszélt az alapítvány vezetőjével - húzta el bizonytalanul a száját.
- Értem - bólintottam és a pincérre pillantottam, aki kihozta a rendelésünket.
- Hozhatok esetleg még valamit? - kérdezte kedvesen.
- Nem, köszönjünk - mondtam Harry helyett is.
Miközben ettünk, beszélgettünk még erről az afrikai útról. Harry felhozta a japán utazást is, ami szintén érdekelt. A lelkére kötöttem, hogy készítsen sok-sok képet az utazásokról. Tudom, hogy holnapra már elfelejti, de én reménykedő típus vagyok.
Az ebéd végeztével hosszas veszekedés után Harry fizetett, én pedig kicsit dühösen szedtem a lábaimat az étterem bejárata felé. Mindig ez van...ha én akarok fizetni, Harry biztosan lebeszél róla. Ezt én nem nagyon szeretem.
- Lexa! - sietett utánam Harry és elkapta a karomat. - Mi a baj?
- Miért nem engedted, hogy én fizessem ki az ebédet? - sziszegtem a fogaim között és megpróbáltam magam kiszabadítani Harry szorításából.
- Mert én hívtalak meg...ami egyenlő azzal, hogy én is fizetem az ebédet - mondta.
- Tudod, hogy ez nem az én stílusom. Jobb szeretem magam fizetni a dolgaimat - néztem rá bájosan pislogva.
- Tudom... - sóhajtott fel halovány mosollyal az arcán és lecsapott ajkaimra. - Egy úriember azonban ha elhívja választottját egy ebédre vagy egy vacsorára, kutya kötelessége fizetni is a meghívást.
- Le se tagadhatnád, hogy angol vagy... - motyogtam ajkaiba.
Harry alig akart elengedni, de mivel sietnünk kellett haza, így kénytelen volt elválni tőlem, még ha kevés időre is. A hazavezető utat végigbeszélgettünk vagyis inkább Harry beszélt, én pedig figyelmesen hallgattam kellemesen mély baritonját.
Észre sem vettem, hogy már a garázs feljárón állunk. Harry kuncogva az arcomhoz hajolt és egy puszit lehelt az orromra, amivel elérte azt, hogy pipacsvörös arccal menjek be a házba. A nappaliban csend és nyugalom fogadott, sőt az egész házban.
- A fiúk még biztosan húzzák a lóbőrt - suttogta fülembe Harry, mire összerezzentem hirtelen jött hangjától és közelségétől.
- Menj fel te is és pihenj le - böktem fejemmel az emelet felé. - Én kiválasztom a koncertre a ruhámat.
- Szívesen segítek - ajánlotta fel kaján vigyorral az arcán.
- Egyedül is menni fog, de azért köszönöm, hogy segíteni szerettél volna - leheltem telt ajkaira és mohón megcsókoltam.
Kibújtatott a kabátomból, majd lábaimat körbekulcsolta a derekán. Ügyetlenül felbotorkáltunk az emeletre, Harry berúgta lábbal az ajtót és letett az ágyra. Kulcsra zárta az ajtót, aztán fölém mászott és lecsapott ajkaimra.
- Nem azt mondtad, hogy a koncert után leszek a tiéd? - kérdeztem vagyis inkább nyögtem.
- Te kezdted... - hajolt nyakamhoz, majd lassan és érzékien kezdte el puszilgatni meg harapdálni az érzékeny bőrfelületet.
Miért gondolom azt, hogy ennek az egésznek este még lesz folytatása...? Abban már most biztos vagyok, hogy Harry szép kis nyomot fog majd hagyni a nyakamon...