27.fejezet - Az én csajommal nem kezd ki senki

Heart On Fire

Alexa szemszöge

Nyögéseinek, zihálásunk és szapora levegővételünk töltötte be a szobát. Harry a nyakamat hintette be egy-egy forró csókkal, s közben hol gyorsan, hol pedig lassan mozgott bennem. Ujjainkat összekulcsolta a fejem mellett, majd mélyen a szemembe nézett és megcsókolt. Nyelvünk régi ismerősként köszöntötte egymást, vad táncot lejtve. Csókunk nem szakadt meg, amikor Harry kíméletlenül gyors tempót kezdett diktálni. Feltörni készülő nyögéseinket a csókban fojtottuk el, alhasam már szorított és lüktetett.

- Harry...én már nem bírom sokáig - suttogtam elhaló hangon a fiú ajkaiba.

- Tartsd még...nekem se kell már sok - eresztett meg felém egy gyengéd mosolyt, s újra lecsapott ajkaimra.

Sikítani tudtam volna az alhasamban nyugtalankodó feszítéstől, de mégsem tettem. Nyöszörögve tűrtem, hogy Harry újra meg újra lökjön egyet magán. Kis idő múlva viszont feladtam; remegve és egy hangos nyögés közepette „elmentem” . Harry se bírta sokáig, lökött egyet magán, majd rázkódni kezdett és egy halk nyögést követően belém élvezett. Fáradt mosollyal az arcán megcsókolt, aztán mellém dőlt és a mellkasára vont.

- Remélem nem ébresztettük fel egyik fiút se a hangoskodásunkkal - kuncogtam és felnéztem Harry-re. Lehunyt szemmel próbálta egyenletesen venni a levegőt, több-kevesebb sikerrel.

- Engem nem érdekel a véleményük - mondta nyugodtan, de tudtam, hogy belül kicsit dühös.

- Nem azért mondtam - mondtam kissé komoran és felültem az ágyban. Felkaptam Harry ingét és a bugyimat a földről, majd gyorsan felöltöztem és az ajtóhoz léptem. - Lassan készülődnöd kéne, nem gondolod?

- Már megint mit mondtam? - ült fel ő is és magára kapva a boxerét mellém sietett. 

- Semmit - ráztam meg a fejem egy erőltetett mosoly kíséretében.

Begomboltam magamon az inget, s a hajamba túrva lerobogtam a konyhába. A hűtőben egy üveg tejen, néhány gyümölcsön és egy félig megevett szendvicsen kívül nem találtam semmit. Hosszas gondolkodás után kivetettem a gyümölcsöket és készítettem egy tál mézes gyümölcssalátát. Felugrottam a konyhapultra és nekiláttam a salátám elfogyasztásának.
- Lexa, kaptál egy SMS-t! - jött be a konyhába Harry, kezében a telefonommal.
- Köszi - mosolyogtam rá és elvettem tőle a készüléket. Megnéztem a feladót, de egy ismeretlen telefonszámon kívül nem volt semmi. - Ez furcsa...nem tudom, ki küldte.
- Olvasd el és hátra rájössz - ugrott fel mellém és egy karjával körülfonta a derekamat.
Aprót bólintottam és a fiú vállára hajtva a fejem megnyitottam az üzenetet.

„Ma este találkozunk a koncerten. Remélem még megismersz ;)”

Felhúztam a szemöldököm és némi hezitálás után válaszoltam az üzenetre.

„Megtudhatom, hogy ki vagy te? Lehet, hogy ismerlek...de most konkrétan azt sem tudom, hogy ki írt nekem :)”

Értetlenül néztem fel Harry-re, aki csak elhúzta a száját és lenézett a telefonomra, amely egy újabb SMS-t jelzett. Kezdek félni ettől a koncerttől...lehet, hogy feleslegesen...lehet, hogy nem. Kitudja?!

„Este mindent megtudsz. Találkozzunk az aréna bejáratánál, a koncert végén. Biztosítalak abban, hogy meg fogsz ott találni. Egyedül gyere ;)”

Harry kezdett ideges és féltékeny lenni. Tekintete szinte villámokat szórt, szaggatottan vette a levegőt és olykor-olykor fel is horkantott mérgében.

- Az én csajommal nem kezd ki senki - rázta meg mérgesen a fejét és elvette a telefonom, majd pötyögött rajta valamit és idegesen visszaadta. - Tudja, hogy kivel szórakozzon...

- Ne legyél féltékeny - néztem rá kedvesen elmosolyodva és egy csókot leheltem az állára. Telefonom ebben a pillanatban ismét SMS-t jelzett. - Ezt nem hiszem el...

„Tudok róla, hogy barátod van. Ez azonban nem érdekel. Találkozni szeretnék veled, lehetőleg addig, amíg Londonban tartózkodom. Kérlek, ne szomorítsd el a kedvem, Lexa! :)”

Kezdett nálam is felmenni a pumpa, nemcsak Harry-nél. Nem válaszoltam az üzenetre, csak kinyomtam a telefonom és ledobtam magam mellé a konyhapultra. Harry szótlanul nézett maga elé, karja a derekamon pihent. Időközben megettem a gyümölcssalátát, az üres tányért beraktam a mosogatóba és felsóhajtottam. Halvány mosollyal az arcomon Harry nyakához hajoltam és apró puszikat leheltem egy-egy részre.

- Mi...mit csinálsz? - kérdezte akadozó lélegzettel.

- Meggyőzlek arról, hogy nem érdekelnek ezek az üzenetek - suttogtam a fülébe és beleharaptam a fülcimpájába, melynek hatására felmordult. - Ssh...még a végén valamelyik fiú meghallja.

- Vagy éppen meglátja - mormolta az ajtóban állva Niall, egy szál alsóban és egy fehér trikóban.

- Ez...ciki - nyögtem ki elpirulva. 

Leugrottam a pultról, majd nyomtam mindkét fiú arcára egy-egy puszit és felsiettem a szobámba. A laptopom üzenetjelzője csipogott, kíváncsian nyitottam meg az oldalt.

„Segítek egy kicsit, hogy tudd, ki vagyok én...volt egy közös dalunk, ami valahogy így szólt: And I won’t let you go, now you know: I’ve been crazy for you all this time... I’ve kept it close, always hoping... With a heart on fire, a heart on fire...”

A szám elé kaptam a kezem. Majdnem felsikítottam örömömben, mikor tudatosult bennem, hogy ki is a titokzatos zaklatóm. Levakarhatatlan vigyorral az arcomon húztam az ölembe a laptopom és ültem le az ágyra, majd szorgosan gépelni kezdtem.

„Miért nem üzentél előbb? Hosszú ideje nem hallottam felőled...”

Az üzenetem elküldése után percek teltek el, nem kaptam választ. Halkan énekeltem a dalt, mellyel titokzatos zaklatóm rávezetett arra, hogy ki is ő valójában. Mindig is titokzatos volt, én mégis így szerettem meg és a mai napig is szeretem. Olyan, mintha a testvérem lenne. Mire észbe kaptam, az üzenetjelzőm már villogott. Izgatottan olvastam el titokzatos zaklatóm üzenetét, amellyel nem kicsit lepett meg.

„Egy időre kivontam magam a forgalomból. Nehéz volt felfognom, hogy már nem vagy Mullingarben. A hiányod teljesen felemésztett...nem bírtam már. A nagyiéknál voltam, Texasban. A szüleiddel nap mint nap beszéltem telefonon, de megkértem őket, hogy neked ne szóljanak. Úgy voltam vele, hogy megvan neked a magad baja...éled a vidám, pörgős kis életed...nélkülem. Tegnap viszont hazamentem Mullingarbe, s összefutottam a szüleiddel. Anyáék meghívták őket ebédre. Felajánlották, hogy fizetik a jegyem meg minden, csak menjek velük Londonba. Tudtam volna nekik nemet mondani? :)”

Ez most költői kérdés? Gondolkodtam a válaszomon, percekig nem írtam neki vissza. Végül egy hatalmas sóhaj közepette gépelni kezdtem jól átgondolt válaszom.

„Anyáékon kívül tudja más is - a fiúkra és a szüleidre értem -, hogy idejössz ma este? Egyáltalán hogyan kellene majd viselkednem, ha észreveszlek? Harry, a pasim nagyon féltékeny típus és nem szereti, ha más fiúkkal találkozgatom. Nem akarom, hogy bajod essen miatta...”

Az ajtómon halkan kopogtattak. Elmormoltam egy 'Gyere' féleséget, tekintetem nem szakítottam el a laptop képernyőjéről. A biztonság érdekében elrejtettem az eddigi beszélgetést, mert nem akartam, hogy Harry félreértsen valamit. Besüppedt mellettem az ágy és mire észbe kaptam, már Hazza smaragdzöld íriszeiben gyönyörködtem.

- Mennünk kell próbára... - suttogta ajkaimra és megcsókolt.

- Este találkozunk - mosolyogtam rá és viszonoztam csókját.

- Szeretlek... - nyöszörögte, s nagyon lassan elhúzódott tőlem. 

- Én is téged - hunytam le a szemem egy pillanatra és mosolyogva felsóhajtottam.

Megvártam, amíg Harry elhagyja a szobát és újra megnyitottam a beszélgetést. Titokzatos zaklatom válaszolt, amin én jót mosolyogtam.

„Nem félek tőle. Igazából már alig várom, hogy találkozhassam a vetélytársammal. Igen, jól olvastad...vetélytársammal. Nem adlak oda olyasvalakinek, akit nem ismertem meg alaposan. Mesélj Harry-ről! Ha elfogadhatónak találom, veszekedésmentes lesz az este...”

Hangosan felnevettem, majd egy fejrázást követően írni kezdtem a válaszomat. A szoba csendjét a billentyűkattogtatás és Jonathan Clay hangja űzte el. Egyre izgatottam voltam az este miatt, s ez a beszélgetés még jobban felspanolt.

„A koncerten megismered, én mondok semmit sem. Ha verekedni kezdetek, nem állok jót magamért. Jut eszembe...nem válaszoltál az előbb feltett kérdésemre. Ki tud még arról, hogy itt leszel este? És ne tereld a témát, utálom, ha azt csinálod...”

Már vagy fél órája beszélgetünk, nekem pedig lassan készülődnöm kéne a koncertre. Amíg vártam az üzenetemre a választ, berobogtam a gardróbba és körbenéztem. Beletúrtam a hajamba, majd visszaültem a laptop elé.

„Szükségem van a segítségedre. Nem tudom, mit vegyek fel a koncertre...van valami ötleted? Már el kellett volna kezdenem készülődni...”

A telefonom eszeveszett csörgésbe tört ki, a kijelzőn Eleanor neve villogott. Mosolyogva szóltam bele a készülékbe, s közben a laptopomat figyeltem árgus szemekkel. Mi tarthat ennyi ideig? Miért nem írt még vissza? Ez a várakozás megőrjít...

Eleanor-ral megbeszéltünk, hogy negyedóra múlva idejön és közösen kiválasztjuk a ruhámat meg a sminkem, illetve a hajam is megcsinálja. Ahogy leraktam a telefont az éjjeliszekrényemre, az üzenetjelző villogni kezdett a laptop képernyőjén.

„Csak Niall tudja. Remélem nem szólta el magát a fiúk előtt. Miért nem veszed fel azt a ruhát, amit anyám vett neked még úgy 2 éve? Azt a bordó-csipkéset...ugye nem dobtad ki? Anyám szívbajt kapna...és én is. Szerintem abban a ruhában gyönyörűen festenél. Vedd fel azt! Kérlek!”

Majdnem leborultam az ágyról sietségemben, minél előbb megakartam találni azt a ruhát. 10 perc keresgélés után megtaláltam, győzedelmes mosollyal akasztottam fel a fürdőszoba ajtajára. A ruha színéhez megfelelő cipőt is találtam, amit az ágyam lábához dobtam. A sminket és a kiegészítőket El-re bízom.

- Kipp-kopp! - nyitott be vidáman Eleanor a szobába és egy hatalmas öleléssel köszöntött. - Látom, a ruhád már megvan. Tökéletes választás.

- Köszönöm - mosolyogtam rá. - Akkor...elmegyek letusolni és aztán kezelésbe vehetsz.

- Menj csak - kacsintott és leült az ágyra.

Magamhoz vettem egy törülközőt, s elvonultam a fürdőbe. Megszabadultam Harry ingétől és a bugyimtól, majd beálltam a zuhany alá és legalább negyed óráig ki sem jöttem alóla. Amikor már úgy éreztem, hogy kellően felfrissültem, elzártam a csapot és magam köré csavartam a törülközőt. Beleugrottam egy tiszta fehérneműszettbe, aztán frissen és üdén kilibbentem a szobába.

- Amíg a fürdőben voltál, kerestek - bökött a laptop felé. A mosolyom azonnal az arcomra fagyott. - Nyugodj meg, nem olvastam el és nem is válaszoltam rá.

- Ne...nem azért...én csak - kezdtem el dadogni, de hamar feladtam. - Nem érdekes.

- Én nem akartalak faggatni - mosolygott. - Na, ne állj ott...öltözz fel és készülődjünk!

Mosolyogva bólintottam és felöltöztem, aztán leültem a pipere asztalomhoz, ahol Eleanor kezelésbe vett. A hajamat feltupírozta és befújta lakkal. Keresett néhány ékszert, amit rám aggatott és elkészítette a sminkem is. 

- Köszönöm, El - ölelgettem meg a lányt. 

- Ugyan, ne köszönd - legyintett sugárzó mosollyal az arcán. - A fiúk nemsokára hazajönnek. Mit csináljunk addig?

- Nekem lenne még egy kis elintéznivalóm - böktem a laptopom felé. - Te viszont azt csinálsz, amit akarsz. Rád bízom.

Megértően bólintott és kiment a szobából. Leültem az ablakom alatt húzódó kanapéra, s a laptopomat az ölembe véve elolvastam a nemrég érkezett, új üzenetem.

„Erre az üzenetre ne válaszolj, mert hamarosan úgyis találkozunk. Ne feledd: a koncert végén, az aréna bejáratánál várok rád. Tereld el a többiek figyelmét valamivel, jó? Addig is...vigyázz magadra!”

Vigyorogva csuktam le a laptop tetejét, majd egy fekete bőrdzsekit és a telefonomat magamhoz véve robogtam le a lépcsőn, amennyire a magassarkúm engedte. Eleanor a kanapén ült, valami bugyuta sorozatot nézett. Ahogy leértem az utolsó lépcsőfokra, a fiúk pont akkor toppantak be az ajtón. Harry azonnal felkapott és megpörgetett a levegőben, s egy puszit lehelt az arcomra.

- Gyönyörű vagy, édesem - suttogta a fülembe.

- Ne túlozz - pirultam el rögtön, s lehajtottam a fejem. Ebben a pillanatban igencsak jó szórakozásnak tűnt a lábfejemet fixírozni.

- Az autó hamarosan idejön értünk, mi addig elmegyünk készülődni - vázolta fel a dolgokat Liam és eltűnt az emeleten, a többi fiúval együtt.

Eleanor-ral összenéztünk, majd halkan felkuncogtunk. Sietős léptekkel bementem a konyhába és elővettem az egyik szekrényből egy kis üveges ásványvizet. Eleanor nem szólt, hogy ő is kérne, de én neki is elővettem egyet, aztán visszamentem a nappaliba. Nevetve ütöttük össze két műanyagüveget, s kortyoltuk bele a buborékban gazdag nedűbe. 

A fiúk egymás után robogtak le a lépcsőn, Louis Eleanor-hoz, Harry pedig hozzám társult. Egy futó csókot váltva egymással kimentünk az autóhoz, s elindultunk az O2 arénához.

*~*~*

Ha nem a fiúkat figyeltem a színpadon, akkor az aréna bejáratát lestem. A koncertből még legalább fél óra van hátra. A tömeg sikítozik, a fiúkkal énekli a dalokat és néhányan sajnos a mentőautóban kötöttek ki. Mindent dalt együtt énekeltem a bátyámékkal, kivéve a Little Things-t. Harry a szólója alatt végig engem nézett, ami többeknek is feltűnt. Néhány kíváncsi tekintet meredt rám, s ezek között a tekintetek között volt olyan, aki a pokolra kívánt volna és akadt olyan is, aki örült Harry boldogságának. A dal végén elvették a fényeket és a hangok is megszűntek egy kis időre. 

Pár perc múlva újra kivilágították a színpadot és a sikolyok is felerősödtek, amikor a fiúk belekezdtek a már kis híján himnusszá vált What Makes You Beautiful című örökzöld slágerükbe. Eleanor-ral ugrálni és énekelni kezdtünk, akárcsak a rajongók. Mert ami igaz, az igaz: mi is rajongók vagyunk. Még a koncert elején levettem a cipőmet, hogy a táncolásban ne akadályozzon meg.

- Nem fáradtál még el? - jött egy ismerős hang a hátam mögül.

Vigyorogva fordultam meg és ugrottam először anya, majd apa nyakába. Eleanor illedelmesen bemutatkozott nekik, aztán tovább táncoltunk, immáron anyáékkal bővülve. Niall és Harry ránk pillantottak, s széles mosoly terült szét arcukon. A dal vége felé fáradtan ugyan, de táncikáltam még. 

- Hol van Damien? - kérdeztem sürgetően anyát.

- Azt mondta, hogy hamarosan itt lesz - mosolygott rám és szorosan megölelgetett. - Úgy hiányoztál, Lexa...

- Te is nekem, anya... - szipogtam és még szorosabban magamhoz öleltem.

Az öleléshez csatlakozott apa is. Az ölelésből Niall hiányzott csak, de ő még a színpadon tombolt a Live While We're Young című dalra. Extázis közeli hangulatba kerülve azt se tudtam, hogy ki és miért szól hozzám. A ritmus átjárta a testem, a fiúk hangjával együtt. Egy emberként, teli torokból üvöltöttem a rajongókkal a szöveget.

A koncertnek lassacskán vége lett, idegesen és rettentő izgatottan figyeltem az aréna bejáratát. A többiek elvonultak a fiúk öltözőjébe, én rosszullétre hivatkozva azt hazudtam, hogy elmegyek a mosdóba. Pár perc múlva feltűnt egy kapucnis alak a bejáratnál, a járásáról rögtön felismertem. Szaporán szedtem a lábaimat az illető felé, aki levetette a fejéről a kapucnit és mosolyogva kitárta karjait, melybe szinte beleborultam.

- Annyira örülök, hogy itt vagy... - suttogtam mellkasába.

- Nem is tudod, mennyire hiányoztál nekem, Lexa - emelte fel a fejem és egy hatalmas puszit lehelt az arcomra.

- Te is nekem, Damien - mosolyodtam el és újra a fiú karjaiba borultam. Orromba szökött kellemesen férfias after shave-jének illata, némi kölnivel párosítva. - Most azt sem tudom, mit kellene, hogy mondjak...

- Ne mondj semmit - rázta meg levakarhatatlan mosollyal a fejét és megcirógatta az arcom. - Hadd gyönyörködjem benned egy kicsit...eszméletlenül gyönyörű vagy. A hajad...kissé szokatlan számomra, de még ezzel is dögös és kimondhatatlanul gyönyörű vagy.

- Mégis kimondtad - cukkoltam vele kuncogva. Éreztem, hogy bókjai alatt folyamatosan vörösödik az arcom. 

- A modorod a régi - nevetett fel. 

Miközben a fiúk öltözője felé igyekeztünk, Damien beszélgetést kezdeményezett. Mindkettőnknek rengeteg kérdése volt a másikhoz, hirtelenjében azt se tudok, melyikre mit válaszoljunk. Mielőtt még a kilincsre helyeztem volna a kezem, Damien a falhoz nyomott és mélyen a szemembe nézett.
- Mit csinálsz? Ezt nem lenne szabad... - suttogtam alig hallhatóan.
- Szabályszegő vagyok - suttogta ajkaimra és lassan megcsókolt.
Reflexszerűen hunytam le a szemem és kulcsoltam karjaimat Damien tarkója köré. Ő sem tétlenkedett sokat, karjait szorosan a derekam köré fonta, ezzel közelebb vonva magához. Lassan, mégis mohón és vadul faltuk egymás ajkait. Titkon reménykedtem abban, hogy nem lát meg minket senki.

Damien és Alexa egy párizsi osztálykiránduláson, még a gimiben

Good evening, my lovely readers!

Laza hetem lesz, mert 3 napot kell mennem csak suliba - hétfőn és ma síszünet van/volt :) Tegnap olyan ihletbomba jött rám - köszönet a LOL című filmnek -, hogy nekiültem a fejezetnek és megírtam :D A következő fejezet is készül, péntekre jó reménység szerint ki fog kerülni :) Köszönöm a 6 kommentárt és 33 pipát :D Számítok most is a véleményekre, legyen az komment vagy pipa formájában! :D Puszpáá evribádii,

Macy