2013. február 6.

23.fejezet - Megbántam, amit tettem

Aloha, kedves olvasók!
Nem tudom felfogni és elhinni, hogy ennyien szeretitek/olvassátok a történetet :) :$ 70 feliratkozó, 33.000 megtekintés és számtalan, kedvesebbnél kedvesebb vélemény :D ♥ Az előző két bejegyzéshez érkezett pipákat (43) és kommentárokat (15, eternal dreamer.♥. kommentjét egynek veszem :D) nagyon szépen köszönöm :) eternal dreamer.♥.! Üdvözöllek az olvasók körében, és köszönöm, hogy ilyen hosszan kifejtetted a véleményed :D Nem haragudtam meg érte, sőt köszönöm, még egyszer :) Remélem, ezek után is hű olvasóm leszel és tetszeni fognak majd az elkövetkezendő fejezetek :) ;) 
Ennyi lett volna a hegyi beszéd, jó olvasást, a sulihoz sok sikert és szép hetet! ♥ Pusszpáá evribádiii,
Macy

When You Look Me In The Eyes

2 héttel később, Los Angeles

Alexa szemszöge

Tegnap érkeztünk meg Los Angelesbe. Harry már jobban van, bár a repülőút eléggé megviselte. A lába még mindig gipszben van, viszont a mellkasa már rendbe jött. A Today Show-t elhalasztották; amint Harry teljesen felépül, a fiúk visszautaznak New Yorkba és fellépnek a műsorban. 
Taylor a múlt héten jelentette be, hogy a menedzsment ötlete volt a Haylor-ügy. Elnézést kért tőlem, Harry családjától és természetesen a fiúktól, amiért ekkora galibát csinált. Anne nem fogadta el a bocsánatkérést, ami kicsit rosszul esett a szőkeségnek. 
- Édes, mi a baj? - bicegett oda hozzám Harry, s leült mellém az ágyra. A szállodában vagyunk, csak mi ketten maradtunk itt. A többiek a városban lófrálnak.
- Semmi - sóhajtottam fel és rá néztem. Nem hitt nekem, láttam a szemében. 
- Lexa... - hangja nem tűrt ellentmondást. Felsóhajtottam és az ablakhoz sétáltam, majd kinéztem az ablakon. A szavakat kerestem, nem volt mit mondanom. Vagy talán mégis?
- Ez a Haylor-ügy nem hagy nyugodni - motyogtam és szembe fordultam a fiúval. Szomorúan felsóhajtott, aztán felállt az ágytól és felém bicegett. Karjait a derekam köré fonta, arcát pedig a nyakamba fúrta. - Tudom, már vége van meg minden, de egyszerűen nem fér a fejembe, amit csinált. 
- Az egész az én hibám - mormolta és felemelte a fejét. - Ha nem egyezem bele ebbe az egész „kapcsolatba” , akkor most nem kéne gipszben nyomorognom és mi sem szakítottunk volna. Megbántam, amit tettem. Nem érdekel, hányszor mondtam már, hogy sajnálom.
- Harry, ne kezdjük megint ezt - ráztam a fejem és szorosan hozzábújtam a fiúhoz. Karjaimat a dereka köré fontam, kezeimet a farzsebébe csúsztattam. - Kibékültünk, ez a lényeg, nem? Az egy dolog, hogy nem felejtem el egyhamar, hogy mi történt...de vége van, elmúlt.
- Szeretlek - mosolyodott el és megcsókolt. Megnyalta alsó ajkam, majd nyelvünk vad táncba kezdett egymással. - Nagyon, de nagyon.
- Én is téged - fúrtam arcomat a nyakába és hangosan felsóhajtottam. Orromba szökött Harry jellegzetes after shavejének aromája, s hajának popcorn illata. - Van ötleted, hogy mit csináljunk ma?
- Lenne egy ötletem, de nem hiszem, hogy neked tetszene - húzta el a száját, de mindvégig mosolygott. Kérdően felhúztam a szemöldököm, mert kíváncsi voltam, mire gondol. - Elmehetnénk egy tetoválószalonba és csináltathatnánk egy közös tetoválást. 
- Rendben - bólintottam és felvettem a cipőmet meg a kabátomat. - Segítsek valamiben?
- Hogy érted? - húzta kaján vigyorra ajkait, mire én felhorkantottam és megráztam a fejem.
- Felsegíteni a kabátod vagy ilyesmi. Nem kell mindig a szexre gondolni, Mr Perverz - kuncogtam és rövid csókot leheltem ajkaira.
Nagy nehezen, de elhúzódtunk egymástól és miután felsegítettem Harry-re a kabátját, kézen fogva elbicegtünk a liftig. Harry ismer a közelben egy tetoválószalont, taxival körülbelül 5 perc. Amint leértünk a hallba, hívtunk egy taxit. Várakozás közben Harry autogramokat és képeket osztogatott a rajongóknak.
A következő pillanatban egy 6 éves forma kislány jelent meg előttem, kissé félénken.
- Szi...szia, Alexa! - köszönt egy erőltetett mosoly kíséretében. Szegény, meg volt illetődve...nem egészen értettem, miért. - Kérhetnék egy közös képet...veled?
- Tőlem?! - szökött a szemöldököm a homlokom tetejére. A kislány aprót bólintott és az anyukája, vagyis gondolom az anyukája kezébe nyomta a fényképezőgépet. - P-persze.
Mosolyogva leguggoltam a kislány mellé, aki megilletődve ölelt magához. A kép elkészítése után egy puszit is kaptam az arcomra, s egy félénk 'köszönöm'-t. 
- Megérkezett a taxi... - Harry mosolyogva kulcsolta össze ujjainkat és egy puszit lehelt az arcomra.
- Egy kislány odajött hozzám az előbb és kért tőlem egy közös képet - mosolyogtam vidáman és még mindig meglepetten. - Annyira édes és nagyon félénk volt, de zabálnivaló.
- Téged mindenki szeret, kicsim. De én a legjobban - ajkait lazán a fülcimpámhoz érintette és egy aprócska puszit lehelt az érzékeny bőrfelületre.
- Ne csináld ezt...mert ezzel csak azt fogod elérni, hogy elolvadok - cincogtam lehajtott fejjel, s beültem a taxiba. Harry nehézkesen ugyan, de beült mellém és összekulcsolta ujjainkat.
Bediktálta a címet és rám nézett, levakarhatatlan vigyorral. Fejemet a vállára döntöttem és lehunytam a szemem. 
- Biztosan szeretnéd azt a tetoválást? - suttogta pár perccel később, immáron a tetoválószalon várójában. - Nem akarok erőltetni semmit, csak egy hülye ötlet volt.
- Szeretném - mosolyogtam rá. - Már régóta akartam csináltatni egy tetoválást az alkaromra, pontosabban egy idézetet.
Megértő mosollyal bólintott, majd megcsókolt. Csókunkat Kat Von D, a tetkókészítő csajszi köhintése zavarta meg. Elpirulva húzódtam el a göndörkétől, aztán bemutatkoztunk Kat-nek és követtük őt a "műhelyébe".
- És...mire gondoltatok? - mosolygott ránk kíváncsian.
- Én egy idézetrészletben gondolkodtam, a bal alkaromra - mutatottam az említett helyre. - Az idézet ez lenne: „So that his place shall never be with those cold and timid souls who know neither victory nor defeat”. Illetve szeretnék a jobb kezemen levő, középső ujjamra egy BAD feliratot.
- Ez gyorsan meg lesz - mondta mosolyogva Kat. - Na és te, Harry? Mire gondoltál?
- A mellkasomra szeretnék kettő madarat, az egyik fedő tetoválás lenne - mondta Harry mosolyogva és kibújt a pólójából, majd rámutatott a szalag mintájú tetoválására, melybe a Love szócska volt beleírva. - Ezt szeretném eltakartatni az egyik madárral.
- Rendben - bólintott Kat és a rajzasztalához lépett. - Felvázolom a madarakat meg az idézetet. A betűtípus milyen legyen, Lexa?
- Rád bízom - mondtam mosolyogva és óvatosan beleültem Harry ölébe. Időközben visszavette a pólóját, de még is piszok jól nézett ki.
Állát megtámasztotta a vállamon, göndör fürtjei csiklandozták az arcom meg a nyakam. Kíváncsian néztem körbe a szalonban, elsőre megfogott az egész üzlet. A színek, a képek a falon...egyszóval minden. Kat szorgosan rajzolt, illetve vázolta fel a kért tetoválásokat.
Úgy húsz perc elteltével Kat megtisztította az alkaromat és felhelyezte a mintát. Megnéztem a tükörben, hogyan néz ki. Elismerően bólogattam, majd visszaültem Kat elé és kinyújtottam a karomat.
- Meséljetek magatokról, amíg dolgozom - mosolygott kedvesen a tetoválólány és nekilátott az idézet „véglegesítésének”.
Rá néztem Harry-re, aki mosolyogva kezdett el mesélni a bandáról. Kat precízen dolgozott, de közben megállás nélkül beszélgetett velünk. Alig negyedóra alatt kész is lett a tetoválással, amit alaposan letisztított és be is fedett. Az ujjamat is megtisztította, s rögtönzött mozdulatokkal felfirkantotta a kért feliratot/szót. Pontosan úgy nézett ki, mint Michael Jackson 1987-es Bad című albumán a felirat, legalábbis a szín megegyezett.
- Azt hiszem, te kész is vagy - mosolygott elégedetten Kat és a tükörhöz kísért. - Na?
- Nagyon tetszik, köszönöm - öleltem magamhoz a lányt, aki szorosan megölelgetett.
- Harry, kérlek vedd le az inget és feküdj fel arra az ágyra - nézett a fiúmra Kat, s az egyik tetoválóasztalra bökött az ujjával.
Harry vigyorogva nézett rám, s közben elkezdte kigombolni az ingét. Hatalmasat nyeltem, arcom pírba borult, megrökönyödve figyeltem Hazza mozdulatait. Egy határozott dobással az ing a kabátján landolt, majd Haz felfeküdt az asztalra és kényelembe helyezte magát. A mellkasán egy-két helyen meglátszott még a varrat helye, de még ezek is szexivé tették a fiút.
- Lexa, fogod a kezem, még a tetoválás készül? - nézett rám ellenállhatatlan mosollyal Harry.
Elmosolyodtam, aztán leültem Harry mellé és megfogtam a kezét. Tekintetében hála és szeretet csillogott, mosolyogva emelte kezemet ajkaihoz és egy lágy csókot lehelt kézfejemre.
Kat megmutatta Harry-nek a vázlatot, a fiúnak elsőre megtetszett. Amint felkerült a tollal megrajzolt minta a fiú mellkasára, Kat elkezdte a körvonalakat tetoválótűvel megélesíteni. Harry egyszer sem szólalt meg vagy jajdult fel, engem vagy Kat-et figyelte.
- Nem fáj? - kérdeztem meg egy idő után, mert kezdett nyomasztani a körénk letelepedett csend.
- Egy cseppet sem - rázta a fejét Harry és elmosolyodott.
- Csodálkoztam, Lexa, hogy te sem nyavalyogtál vagy ilyesmi - nézett rám egy pillanatra Kat.
- Nem ezek voltak az első tetoválásaim - kuncogtam. - Van az oldalamon, a fülemen, az ujjaimon és a bal karomon. A bátyám nem örült nekik, hiszen még kiskorúnak számítok.
- Miért, hány éves vagy? - kérdezte Kat és elkezdte kiszínezni az egyik madarat.
- 17, de jövőhéten töltöm be a 18-at - mondtam.
- Többnek hittelek - mondta kuncogva. Nem Kat az első, aki ezt mondta nekem.
Mosolyogva lehajtottam a fejem és az ujjaimon levő, új tetoválásomra pillantottam. Hatásos eszköz, ha valakit elakarok küldeni melegebb éghajlatra: felmutatom a középső ujjam, vízszintesen és a szöveggel kifelé fordítom. Mostantól nem riaszt meg senki és semmi, nem ijedek meg többé. Rossz vagyok, kívül és belül is.
Harry tetoválása/tetoválásai fél óra múlva készen lettek, kíváncsi mosollyal az arcán közelítette meg a tükröt, hogy megnézze Kat alkotását.
- Úristen...! - nézett Harry először a tükörbe, majd Kat-re. - Ez...ez lenyűgöző! Köszönöm, Kat!
- Ugyan, ez a munkám - legyintett Kat, majd lefedte a madarakat. - A fedést este már leszedhetitek, fürdés előtt.
- Rendben, és köszönjük - mondtam mosolyogva.
Kifizettük a tetoválásokat, fele-fele alapon - Harry ötlete volt, mily meglepő -, aztán felvettük a kabátjainkat és kiléptünk az utcára. Harry összekulcsolta ujjainkat, s megcsókolt. Kuncogva viszonoztam csókját és összébb húztam a kabátom.
- Visszamenjünk a szállodába vagy keressük meg a többieket? - kérdezte Harry egy kis hezitálás után.
- Szerintem menjünk vissza a szállodába. Kezdek fázni - néztem fel Harry arcára kissé eltorzult grimasszal.
Bólintott, majd leintett egy taxit, ami a megadott címre - a szállodához - vitt minket. A szálloda bejáratánál összefutottunk Zayn-nel és Pezz-el, akik szintén a lakosztályukba igyekeztek.
- Ha felérünk a lakosztályunkba, megmutatod a tetoválásod? - kérdezte kíváncsian Perrie, miközben beléptünk a liftbe. A fiúk a hátunk mögött sutyorogtak; Harry karjai az én, míg Zayn karjai Pezz dereka körül pihentek.
- Kat az mondta, csak este vehetem le - húztam el a számat. - De...holnap megmutathatom, ha gondolod.
- Már alig várom, hogy lássam - mosolygott izgatottan Perrie. - Látom, az ujjadra is varrattál egy tetkót. Bad, mint gonosz?
- Igen, értelmezhetjük annak is. Igazából csak viccből varrattam fel, meg azért is, mert szeretem Michael Jackson Bad című albumát és dalát - mosolyogtam.
Zayn rám kapta tekintetét és megkért, hogy mutassam meg neki ezt a tetoválásom. Vigyorogva mutattam be neki, Pezz és Hazza felnevettek. Zayn is elmosolyodott, és elárulta, hogy neki Michael a példaképe. Ezt jó volt hallani, mert én felnézek erre az emberre. A zenei élet meghatározó egyénisége (volt), mai napig milliók százai hallgatják a dalait és beszélnek róla. Nem hiába emlegetik Michael-t a „Pop királyának” .
A lakosztályokhoz felérve elköszönünk Zayn-éktől és Harry-vel elvonulunk a saját lakosztályunkba. Kissé álmosan és unottan váltam meg a kabátomtól, a tetoválásomat takaró fedésre vigyázva. Harry egy hatalmas sóhaj kíséretében elterült az ágyon, s intett nekem a fejével, hogy dőljek le mellé.
- A tetoválásod... - böktem a fejemmel a pólóval és fedőkötéssel takart madarakra, hogy most nem kéne a fejemet oda hajtanom.
- Nem lesz neki baja, nyugodj meg. - cirógatta meg a karomat mosolyogva.
Ódzkodva hajtottam a fejemet a fiú mellkasára, egyik karomat pedig az inge alá csúsztattam, a hasára. Ujjaimmal apró köröket írtam le, Harry megremegett az érintéseim nyomán. Halkan felkuncogtam, mire Hazz egy puszit lehelt a homlokomra.
- Nem is mondtad el a véleményed a tetoválásomról... - motyogta kissé sértetten pár perc elteltével.
- Nem is kérdezted, hogy mondjam el a véleményem a tetoválásodról... - néztem fel rá, ajkaim sarkában ott bujkált egy apró mosoly.
- Azt hittem, magadtól is tudsz egy Tetszik ez a tetoválás vagy Nem tetszik ez a tetoválás jellegű mondatot mondani - mondta, most már mosolyogva.
- Tetszik a tetoválás - mondtam egyszerűen. - Na és az enyém? Mit szólsz hozzá?
- Nekem is tetszik a tiéd. Felnőtt és felettébb érett gondolkodásra vall - mosolya biztató, mégis ellenállhatatlan volt.
Mosolyra húztam ajkaimat, s egy puszit leheltem Harry állára. Fejemet óvatosan hajtottam vissza a fiú mellkasára és lehunytam a szemem. Hamar eltelt a ma délelőtt; nemcsak tetoválásokkal, hanem egy újabb, közös emlékkel gyarapodtunk Harry-vel.

Harry és Alexa új tetoválásai
 

8 megjegyzés:

  1. Szia Macy!♥

    Imádtam, de ez nem újdonság.
    Annyira, de örülök, hogy újra együtt vannak! Ők egy igazi álompár. Jobb, mint Eleanor és Louis vagy Danielle és Liam. Ők a tökéletesek.
    Nagyon örültem, mikor megláttam, hogy Kat Von D- hez mennek. Imádom azt a nőt.:)
    Jajj és a tetoválások! nem tudom említettem-e már, de én magam is tetkó megszállott vagyok, szóval ez egy plusz pont.:)

    Puszil: E.♥

    VálaszTörlés
  2. Szia,
    nagyon jó lett, bevallom már alig vártam, hogy új résszel jelentkezz. Bárcsak a valóságban is ilyen könnyen ment volna a Haylor-ügy, aármelyikük is volt a hunyó ténylegesen.
    A Jackson-rész különösen tetszett, egy kicsit meg is könnyeztem, számomra borzasztó nagy ikon, és a mai napig fura azt mondanom, hogy nincs..

    Szóval így tovább,
    xx, Amelia :-)

    VálaszTörlés
  3. Drága Mace! :'3

    Isten császár rész lett *o*
    Az, hogy megint együtt vannak egy áldás számomra :'D Imádom olvasni, úgy az egészet :') A tetkós dolog is nagyon bejött, mert imádom Kat Von D-t *.* Tehát ezt jól eltaláltad! Mikor felhoztad Jackson-t automatikusan is vissza gondoltam a 'Bad' című számára, még is a Billie Jean-t dúdoltam :'O Na nem baj, mert mindkét számot nagyon szeretem, csak úgy, mint a többit :')
    Alapjában véve, imádtam a részt, ahogy a többit is, tehát nagyon nincs más hozzá fűzni valóm! Persze, ez mind jó értelemben! :$$$
    Már nagyon várom a következő részt, szóval csipkedd magad, úgy ahogy tudod a suli és a tanulás miatt! ;)

    Pusszantás,
    Betti:$♥ xx

    VálaszTörlés
  4. nagyon jó remélem hamar jön a kövi!

    VálaszTörlés
  5. Nagyon jó lett!:) Már hiányzott egy kis nyugis rész,ahol nem történik semmi baj,olyan megnyugtató.:) A tetoválás tök jó ötlet volt Harry-től.:D Már nagyon várom a folytatást! xoxo :)

    VálaszTörlés
  6. Szia Mace! <3
    Nagyon jó lett, imádtam. :) Annyira örülök hogy Hazz már jól van és hogy újra kibekultek. <3 Mondtam: nekik együtt KELL lenniük, örökre. *-* <3 Iszonyúán összeillenek, és olyan jól le írsz mindent, hogy olyan, mintha léteznének. Mármint úgy mint Lexa.. mert ugyebár Harry létezik ... :''D Na de érted nagyjából mit próbálok itt mondani? :) Remélem. >.<
    A tetkok is nagyon jók lettek, Kate aranyos csajszinak tűnik. :)
    Nagyon várom a következőt, szép hétvégét!!
    Puszi: Zsoo <3<3<3 :))

    VálaszTörlés
  7. Szia, drága Mace!♥
    Ismét bocsánatot kérek, amiért késve írok, de alig voltam gépnél a héten, szülinapom volt, ide-oda futkoztam, meg aztán voltak még dolgok körülöttem – szerencsére pozitívak – amik miatt nem sok időm volt. A One Love új részét is most fogom majd befejezni, remélhetőleg délután, vagy hamarosan fel tudom tenni.

    Imádtam! És végre, Taylor is bocsánatot kért és bevallotta, hogy ez az egész a hírnévre ment. Bár, továbbra sem fogom, miért ment Harry ebbe bele? Anne helyében én sem fogadtam volna el a bocsánatkérést, úgy kell neki! :D
    Harry és Lexa annyira édesek együtt, egyre jobban körvonalazódik, mennyire összeillenek. Hihetetlen cukik.♥ Az a kislány pedig.. olvadás a felsőfokon!
    Nagyon tetszett ez a tetkós ötlet, mert lány létemre mindig néztem Kat Von D műsorait, annyira tetszik, amit csinál és ahogy. Kétségkívül a legjobb tetkós a világon! A tetoválásokért is oda vagyok, ez még csak egy plusz volt. És Jacko-t is beletetted *-*
    Oké, azt hiszem, ennél tökéletesebb részt nem is kaphattunk volna! Siess a következővel!
    Love, Diana

    VálaszTörlés
  8. Nagyon jól sikerült ez a rész!! Következőt gyorsan! *-* :))

    VálaszTörlés